A sziklarajzok rejtélye

Kaszr al Labaka Egyiptomban, Kharga városától 30 km-re fekszik észak-nyugati irányban. Innen két óra járásnyira találhatóak a helyi térképeken is gondosan bejelölt sziklarajzok.

Almásy László nyomdokain jártam, amikor beduin vezetőmmel elindultam megtekinteni a sziklarajzokat. A magyar kutató 1933-ban a Gilf Kebir fennsík térségben, a Vadi Abd el Malik sziklás világában fedezte fel az azóta világhírűvé vált ősi alkotásokat. Én nem hatoltam be ennyire a sivatagba, a nagy felfedező útjához képest csak a Szahara szélét érintettem. Utunk hatalmas dűnék és különleges formájú sziklák között vezetett, miközben enyhe szellő legyezte az arcunkat, s néha legyek raja vett körül minket. Itt-ott sivatagi róka nyomait láttam, „akivel” sajnos nem sikerült személyesen találkoznom. Már forrón tűzött a nap, mikor vezetőm megállt egy homokkő sziklacsoportnál, és botjával a sziklafalra mutatott. A homokkőről tudni kell, hogy az ókor kedvelt építőanyaga volt. Viszonylag könnyen kezelhető, a luxori templom-együttes jó részét, valamint a szobrokat – a gránit mellett – homokkőből faragták. A sivatagban, a szélsőséges időjárásnak köszönhetően az „öreg” homokkő gyorsan szétmállik az ember kezében, és 1-2 mm-es szemcseként – homok lesz belőle.

Homlokomra toltam a napszemüvegemet, és gyorsan felvétel üzemmódba kapcsoltam a kamerát. Rajzok tömegei kerültek a szemem elé. Láb és kéznyomok, állatok, egy anya gyerekével, növények stilizált formái, egy férfi, valamilyen eszközzel a kezében. – Hány évesek lehetnek? – kérdeztem vezetőm, aki szerint a rajzok egymillió éve készültek. Elbűvölten néztem régi idők művészeinek hagyatékát, amikor az egyik falon megpillantottam Ízisz istennő félig kész alakját. Kissé kijózanodtam. Ez nem készülhetett egymillió évvel ezelőtt, és – döbbentem rá – valószínűleg a többi sem. Egy helyen mintha egy mobiltelefon sematikus rajzát véltem volna felfedezni. Vagy csak egy lépcső? Vegyes érzelmek hulláma csapott át rajtam. Az itt lévő rajzok egy részét valószínűleg régen, 1000-5000 éve, más részét a közelmúltban idelátogató utazók készíthették. Persze erre semmi bizonyítékom nincs, és nemhogy szakember, de lelkes amatőr sem vagyok a témában. Csak egy rajzról tudom biztosan, hogy mostanában készült. Én magam véstem a kőbe tán egy perc alatt, tisztes távolra a többi alkotástól. A százezer év múlva idelátogató úgysem veszi majd észre a különbséget, és nekem, nyugtattam magam, legalább olyan jogom van a sziklákba vésni, mint ősi(?) alkotótársaimnak. Csak tudnám, miért gazellát rajzoltam? A válasz egyszerű: ez jutott az eszembe.