Kicsikém

A lány egy hónapja dolgozott a teaboltban. Reggel egy órával a nyitás előtt már benn volt: pakolt, takarított, majd vizet forralt, és egy kancsóban almateát készített, aminek illatát a bevásárlóközpont másik végében is érezni lehetett.

Nyár végén érkezett a nagyvárosba, korábban egy faluban élt a szüleivel. Apja a vasútnál dolgozott, anyja a közeli város hipermarketében.  „Az Ember”, ahogy az anyja az apját hívta, nem bírta az alkoholt, elég volt neki egy vagy két feles, és rögtön kötekedővé, agresszívvé vált. Ezeken az estéken, amikor gyakori volt a hangos szóváltás, a lány, hogy ne hallja szülei veszekedését, a fejére húzta a takarót. „El. El innen.” – gondolta.

Az iskola elvégzése után varrónőnek tanult, a szakmunkásképzőt a városban végezte el.

Csendben, lassan teltek a hónapok, mikor végre tizennyolc éves lett. Születésnapjára nem kapott ajándékot, így magát lepte meg egy kék blúzzal, amit maga varrt, és aminek pontosan olyan színe volt, mint a szeméé.

Vacsoráztak, amikor bejelentette, hogy a fővárosba költözik. A szülők először ettek tovább, tudatukig nem hatoltak el a szavak, aztán, amikor megismételte döntését, anyja szájából kiesett a falat, apja kezében megállt a pohár. – Holnap elköltözöm – közölte, és apja szemébe nézett. Az erős, nagydarab ember csak bámult rá, az anyja kérdezgette, hogy hol fog lakni és mit fog dolgozni, de ő csak nézett az apjára, akinél most, életében először, erősebb volt. Anyja sápítozott, apja pedig úgy nézett rá, mint egy árulóra.

Másnap korán összepakolt, belépett szülei hálószobájába. Még mindketten aludtak. Gyengéden megrázta anyja vállát, aki felült, átkarolta a lányát. Az apa is felébredt, kinyitotta a szemét, de mikor meglátta a lányt, a fal felé fordult, és mikor a lánya halkan suttogta neki, hogy „szia, apu”, a férfi nem válaszolt.

A város déli részének panelrengetegében talált albérletet. Az idős nő háromhavi kauciót kért, és közölte, hogy senkit nem hozhat fel a lakásba.

Számtalan helyre elküldte az önéletrajzát, de legtöbben válaszra sem méltatták. Egy alkalommal, három sikertelen interjú után, úgy döntött, egy plázában ebédel. A legolcsóbb ételt rendelte, valamilyen tésztaféléből kért egy adagot. Miközben az ételmaradékot a szemétbe dobta, észrevette a közeli késboltot. Szemügyre vette a svájci bicskákat, bozótvágókat, katonai késeket. Szerette volna, ha férfinak születik és szeretett volna igazi férfias munkát végezni: nyomozó, bányász, katona… De lánynak született, és nem tudta, ezért apja szomorúbb, vagy ő maga.

Megérezte a tea átható illatát. Egy középkorú hölgy pakolt az apró üzletben, a polcokon még rendezetlenül sorakoztak az illatozó teásdobozok.  – Még zárva vagyunk – kiáltotta a válla fölött a tulajdonos, amint éppen a létrán egyensúlyozott, kezében két fekete dobozzal. Megfordult. Egy fekete hajú lányt látott a pult előtt, aki haját egyszerű copfban kötötte össze. A smink nélküli arc tiszta volt és őszinte, a cipő kitaposott, a farmernadrág és a póló agyonmosott.

Lemászott a létráról és megállt a lány előtt: – Azt hiszem, nem etiópiai zöld teáért jöttél! – szólalt meg. A lány lesütötte a szemét, de amikor ránézett a másikra, és látta, hogy mosolyog, ő is felnevetett. A lánynak csilingelő nevetése volt, olyan, mint amilyennel a gyerekeket a karácsonyfához hívják, amikor a Jézuska meghozza az ajándékot. És ez tetszett a nőnek.

Amikor felhívta a szüleit, hogy munkába állt, anyja mintha elszomorodott volna a hírre. Gyorsan az apjára terelte a szót, aki, mondta az asszony, amióta a lány elment, szinte folyamatosan részeg. – Féltem a máját. Meg a munkáját. Nehogy nekem kirúgják a vasúttól, és itt legyen nekem egész nap a nyakamon! Na, az kéne csak!

A lány az első munkanapján abban a kék blúzban ment dolgozni, amit még maga varrt a születésnapjára, s amelynek a színe pontosan olyan volt, mint a szeméé. – Szép ez a blúz – jegyezte meg a tulajdonosnő, és mindkettőjüknek töltött egy csésze gyümölcsteát.

Egy reggel, ahogy szokott, korábban ment be az üzletbe. Éppen a létra legfelső fokán ágaskodott, amikor mély férfihang szólalt meg mögötte. – Ha kérhetem… – a férfi a polcokat nézte, kezében Mercedes-logóval díszített slusszkulcsával játszott. – Olyan teát szeretnék, amely segít egy nagy üzlet megkötésében – harsányan felnevetett – tud ebben segíteni? – a lány a férfivel nevetett, majd az egyik polcról levett egy dobozt. – Ezt ajánlom. Fekete Darjeeling tea. A legendák szerint ebből ivott Indra isten, mielőtt meghódította a világot, és annyira ízlett neki, hogy Darjeelinget örök gazdagsággal áldotta meg.

– Ez nemcsak duma? – kérdezte a férfi, miközben a csomagot szaglászta.

– A tárgyalás után majd kiderül! – csilingelő nevetés harsant.

A férfi alaposan végigmérte a lányt. – Kérek öt dobozzal – mondta, miközben mélyen a lány szemébe nézett.  Amikor a lány a visszajárót számolta, a férfi leállította: – Tartsa meg.

A dobozokat egy nagyobb papírzacskóba tette, miközben vevője továbbra is őt bámulta. A férfi felkapta a zacskót, a kijárat felé indult, de hirtelen visszafordult: – Tudja, magából egy gyönyörű nőt lehetne faragni – itt megakadt egy pillanatra, talán a megfelelő szót kereste, majd folytatta: – kicsikém.

Másnap az első vásárló a férfi volt. – A tea, amit adott, valóban csodaerővel bír! – kezdte – Köszönöm! –  A lány dermedten állt, a férfi egy virágcsokrot nyújtott felé. – Szeretnék kérni öntől valamit, Kicsikém! Szeretném, ha ma este együtt ünnepelnénk, és kérem, ne mondjon nemet, engedje meg, hogy elvigyem vacsorázni!

 A férfi nagyszerű programszervező volt. Színházba és moziba vitte a lányt, ha komolyzenei koncertjegyük volt, a férfi beszélt a zeneszerzőkről és a korról, amelyben a zeneművek születtek. Aztán egy nap, miközben vacsoráztak, és a lány kérésére már tegezték egymást, a férfi felajánlotta, hogy vesz a lánynak néhány ruhát. – Ez nekem semmi, ugyanakkor óriási örömöt okozol vele. Csak néhány ruhát és kiegészítőt, kérlek, Kicsikém.

A legdrágább boltokban vásároltak, a lány nem merte megnézni az árcédulákat. Mindig kérdőn nézett a férfira, amikor kiválasztott valamit, de a férfi bátorítóan bólogatott: – Még valamit, Kicsikém?

Karácsonyra készülődött az ország, hó lepte az utcákat, amikor a lány telefonált a szüleinek, hogy megbeszélje velük, mikor érkezik haza. A telefont az apja vette fel: – Hallom, a nagyvárosban kurva lettél! Adom anyádat.

A lány nem várta meg, amíg anyja a telefonhoz jön.

Szenteste lépett először a férfi otthonába. A hatalmas ház egy domb oldalán állt, a város a lábaik előtt hevert, a távoli utcák fényei úgy ragyogtak a téli sötétségben, mint hegyikristályok a patakmederben. Együtt díszítették fel a fát, a férfi finom vacsorát készített, közben megmutatta a házat, a szobákat, és a város lélegzetelállító panorámáját.

A vacsora után leheveredtek a kanapéra, a férfi megcsókolta a lányt, ügyes kezekkel megszabadította a ruháitól, könnyedén felemelte, és a hálószobába vitte.

A lány másnap reggel az ágy mellett kis széfre lett figyelmes. A férfi beütötte a kódot, a széf belsejéből egy apró pisztolyt emelt ki. – Egyedül élek és vigyázok magamra. De előtted nem titkolom a kódját, Kicsikém.

A lány az újév második napján mondta fel az albérletet, a teaboltban még egy hónapot dolgozott. A férfi segítségével az egyik tv-csatorna szerkesztőségében kapott állást.

Az első veszekedés akkor történt, amikor a lány egy reggeli után a mosogatóba tette a használt tányérokat. – Nem tanultad még meg, hogy nálam van mosogatógép? Kicsikém! – förmedt a férfi a lányra, aki rémülten pakolt a mosogatógépbe, de a programot nem tudta elindítani. A férfi morogva odalépett, benyomott néhány gombot: – Jegyezd meg végre, nem olyan bonyolult! Biztos vagyok benne, hogy elég hozzá egy szakmunkás bizonyítvány!

Már tavaszodott, amikor a férfi egy rendezvényre vitte a lányt, a vacsoránál a pincérek fehér kesztyűkben szolgálták fel a fogásokat. Az előétel és a leves után egy indiai fűszerezett csirkehús következett, és hozzá olyan mártás, amilyen finomat a lány még sosem evett. Mielőtt a pincérek elvitték volna előle a tányért, lenyalta a késről a mártás maradékát. A férfi vöröslő fejjel üvöltött rá: – Ennél az asztalnál nem parasztok ülnek, akik a szájukba veszik a kést! Ezt meg ne lássam többet… Kicsikém!

Április lett, a természet a tél meztelensége után végleg a tavasz ruhájába öltözött. Az emberek elrakták a télikabátot, az utcákon langyos szél simogatta a járókelők arcát. A lány továbbra is a szerkesztőségben dolgozott.

Általában a büfében vett magának ebédet, de most valami másra vágyott. Pizzát rendelt. A portásfülkénél magas, jóképű fiú várta, egyik kezében bukósisak, másik kezében a pizza. Barátságos, barna szemek mosolyogtak a lányra, a bőrruha jellegzetes illata összekeveredett a pizza illatával. Miközben átvette a visszajárót, hozzáért a fiú tenyeréhez. Mintha áram ütötte volna meg: hirtelen nem tudta hol van, csak a fiút látta, aki tágra nyílt szemmel nézett rá, és aki ugyanolyan zavarban van, mint ő. Így álltak ott egy ideig, míg a portás meg nem szólalt:- Khm… ki fog hűlni az a pizza, ha ilyen sokáig vár abban a dobozban.

Másnap a lány ismét pizzát rendelt. Ugyanaz a fiú hozta az ételt.

– Szia Királylány! – mondta a fiú.

– Nem vagyok királylány.

– De az vagy.

– Rossz duma.

– Lehet, de akkor is így van.

A fiú közelebb lépett a lányhoz, karjuk összeért – Adok neked egy kuponfüzetet. És… megadom a telefonszámomat… Szívesen találkoznék veled – határozottsága elpárolgott és zavartan folytatta – csak ha… te is akarod.

A füzet egyik oldalára tizenkét érme-nagyságú pizza színes fotóját, a másik oldalra egy szív alakú pizza nagy alakú képét nyomtatták, alatta a szöveg: „Tizenkét pizza rendelése esetén Öné a szívünk!!!”

Már másnap találkoztak. Ahogy a finom desszertet eszik, úgy fedezték fel egymás testét. Lassan, egyenként vették le egymásról a ruhadarabokat, majd csókolóztak, simogatták egymást, aztán megint lekerült egy ruhadarab, és feltárult egy újabb, felfedezésre váró titok…

A fiú hanyatt fektette a lányt, és a homlokától a lábujjakig végigcsókolta a testét. A lány becsukta a szemét, és úgy érezte, mintha egy alagútban lenne, lábai alatt vasúti sínek, és ő halad befelé az ismeretlen, félelmetes sötétségbe,  csak a sínpár szürke csillogását látja.

Ekkor a fiú lágyan megcsókolta a lány térdét, majd combja lágy, belső felületét, és haladt feljebb és feljebb…   Ekkor mélyen, ahol az ösztönök összefonódnak a vágyakkal és az élet gyökerével, megmozdult egy ismeretlen erő, és elindult a lány felé. Érezte, hogy a lába alatt megremegnek a sínek, és belülről rázzák meg a testét, és ez az erő, mint valami hatalmas, fekete gőzmozdony, tüzet okádva, könyörtelenül közeledik felé.

Már látta a mozdony fényeit, ahogy egyre jobban megvilágítják őt, hallotta az éles füttyszót, amely mintha azt sikoltotta volna, hogy meneküljön.  Aztán a gépszörny már egészen közel volt hozzá, nekicsapódott a testének, és mint egy tollpihét, kirepítette az univerzumba, ahol eggyé vált a csillagokkal, és azt érezte, hogy csak egy porszem, és aztán azt, hogy ő a világegyetem, és azt, hogy meghalt, de azt is, hogy még sosem élt ennyire.

Arra eszmélt, hogy sikoltozik, hogy patakokban folyik a könnye, a teste rázkódik, és ismeretlen kéj borítja el a lényét. A fiú fejét visszairányította a lábai közé: – Még, még, még! – És a kéj hullámai újra és újra elborították, dobálták őt, mint a tenger hullámai az üres kagylóhéjat, aztán magához ölelte a fiút, csókokkal borította az arcát, amely összekeveredett még mindig hulló könnyeivel, és csak sírt megállíthatatlanul.

Júniusban csak egyszer találkoztak, akkor a fiú otthonában szeretkeztek, az ablaknál, amely a belső udvarra nézett.

Amikor a lány hazaért, a férfi már várta otthon, és elújságolta, hogy a hétvégén hatalmas partit szervez. – Meghívtam az összes barátomat és az üzletfelemet. – mondta tárgyilagosan. – Lesz egy nagy bejelentés, amellyel szeretnék meglepni mindenkit. Téged is, Kicsikém.

Szent Iván napja hétvégére esett. Beköszöntött az igazi nyár, az időjósok már beharangozták az első hőségriadót. A domboldal, ahol a ház állt, fényárban úszott. A parkoló tele volt luxusautókkal, biztonsági őrök cikáztak közöttük, fülhallgatóval a fülükben. A kertben gyertyák és olajmécsesek világítottak, az épületet színes fényekkel világították meg. Félkörben fehér abrosszal leterített asztalok álltak, rajta evőeszközök, poharak.

A férfi az egész napját a dolgozószobájában töltötte, egy prezentáción dolgozott. A teraszon hatalmas vetítővásznat helyeztek el, a lépcsőnél  projektor állt.

Pincérek kínáltak finom italokat, az estélyi ruhás, szmokingos vendégek pohárral a kezükben beszélgettek, iszogattak, néhányan az épület felé tekintgettek, várták, mikor kezdődik a műsor.

A férfi, maga mellett a lánnyal, a teraszról köszöntötte a jelenlévőket, majd arról beszélt, hogy milyen sokat köszönhet a barátainak és az üzletfeleinek. – Remélem, én is segíthettem üzleti partnereimnek céljaik elérésében. – a közönség nevetve tapsolt. Ekkor intett, és a háttérből, pizzafutárok jelentek meg, kezükben pizzás dobozokkal.

– Ahhoz, hogy újabb üzleti sikereket érjünk el, néha változásokra és merész lépésekre van szükség.  Elhatároztam, hogy üzleti portfoliómat egy pizza-lánccal bővítem! – a vendégek tapsoltak, éljeneztek, koccintottak. A lány szédülni kezdett – Nem akarok hálátlan lenni. – a férfi felemelte a kezét. – Köszönetet kell mondanom valakinek, aki rengeteget segített abban, hogy idáig elérhettem, és ez… – a lányra mutatott – te vagy, Kicsikém! – a taps ellenére a férfi tovább beszélt és a vetítővásznon a teabolt képe jelent meg, majd a lányról készült fotók, amin hol egyedül, hol pedig a férfival volt látható.

– Tanúi lehettünk, hogy egy vidéki kislányból, az én Kicsikémből – itt tartott egy kis szünetet – hogyan lett… Királylány! – egyetértő morajlás hallatszott, a férfi szélesen mosolygott. A lány szívét jeges rémület járta át. – Ám a férfi tovább folytatta: – De az emberek hálátlanok, nincs bennük tisztelet! – a vásznon a lányról és a fiúról készült fotók jelentek meg. – Én felemeltem valakit, tanítottam, segítettem neki, és mi a hála? – a férfi nyersen felnevetett, végignézett a vendégeken, majd tekintete ismét a lányon állapodott meg: – Ez! – a kivetítőn egy ház belső udvara tűnt fel, majd a kép ráközelített egy ablakra, ahol láthatóvá vált a lány profilja, meztelen háta, és látni lehetett a fiú arcát, ahogy a lány fölé hajol.

A lány menekülni akart, de a férfi megragadta a kezét. – Itt maradsz! – sziszegte.  Végignézett vendégein, tekintete a pizzafutárokon állapodott meg.  – És most következzék az est fénypontja! Jöjjön a pizza! – kis szünetet tartott – de még egy kis türelmüket kérem! Az első pizza legyen a Királylányé! – a férfi intett, és a futárok közül egy biztonsági őr előre lökött valakit. A fiú volt az. Kezében egy pizzás dobozzal esetlenül lépkedett, majd felbotorkált a lépcsőn. – Nézzük, mi jár egy királylánynak! – harsogta a férfi – gyere, gyere közelebb, fiam!

A fiú elindult a lány felé. Nem néztek egymásra. Mielőtt a fiú a lánynak adhatta volna a dobozt, a férfi kikapta a kezéből. – Nézzük, mi van benne? – A férfi felemelte a doboz fedelét és a vendégek felé mutatta: – Ó, hát egy pizza szív!

E pillanatban megváltozott a férfi hangja: – Vége a meccsnek, kisfiam! – recsegte – Most eltakarodsz innen, és a színedet sem látom többé, értve vagyok? – a fiú zavartan bólogatott, miközben két biztonsági őr érkezett és elvezette őt. – Most pedig – fordult a férfi a közönséghez széles mosollyal -, jó étvágyat kívánok! Az este hátralevő részében érezzék jól magukat!

A vendégek egy ideig dermedten álltak, majd rávetették magukat a pizzákra és vidáman vacsorázni kezdtek. Pezsgő durrant, a hangszórókból halk zene szólt, a meghívottak nevetgélve taglalták a történteket.

Ekkor dörrent a lövés. A lány élettelen testét a hálószobában találták meg. Abban a kék blúzban feküdt az ágyon, amit még maga varrt a születésnapjára, s amelynek a színe pontosan olyan volt, mint a szeméé. Ernyedt kezében kis pisztoly, mellkasán a fiútól kapott kuponfüzet, közepén vöröslő lyuk tátongott.

Csak a kisebb internetes hírportálok számoltak be arról, hogy Szent Iván éjjelén, ismeretlen okból, a folyóba száguldott egy motoros futár. Mivel alacsony volt a vízállás, a test a sziklás parthoz csapódott, ahol a motor vezetője azonnal életét vesztette. A hírek szerint a férfi huszonnégy éves volt, és másnap vette volna át mérnöki diplomáját.