Lost (folyt. folyt.)

Az ösvény valóban keskeny volt, és sokat kellett hajolgatni, hogy a fejem és a hátizsákom ne akadjon bele valamibe, de viszonylag jól ki lehetett venni a nyomvonalat, és én haladtam, ahogy erőmből tellett.

Aztán egyszer csak megérkeztem. Utam egy fekete bazalt-képződményhez vezetett, amely meredeken, de még éppen járhatóan lejtett mintegy harminc méter hosszan a sziklás tengerpart felé, majd pedig kisebb kőtömbökön kellett átugrálnom, s ekkor megláttam a Partot.

Sosem láttam ehhez hasonlót. Sem képen, sem filmen sem pedig a valóságban.  Az öböl két oldalát, mint gigantikus testőrök, hatalmas bazalttömbök zárták el a külvilág elől. A fehér homokon táncolt a napsugár, a hullámok, mintha megilletődtek volna e természeti csoda láttán, szelíden futottak ki a partra. A pálmafák mellett a színskála minden szegmensében pompázó virágok nyíltak, ágaikon színes madarak énekeltek és néztek rám kíváncsian. A homokon apró tarisznyarákok rohangáltak, az óceán pedig a kék és a zöld minden árnyalatában játszott, a láthatár szélén fehér tarajt vetettek a hullámok.

Meztelenre vetkőztem, mert rajtam kívül nem volt jelen emberi lény a közelben, berohantam a vízbe, úsztam a víz felszínén és a víz alatt, kergettem az apró, színes halacskákat, amik könnyedén tértek ki az utamból, s ha tudnak nevetni, hát biztosan jót kacagtak, hogy azt hittem, meg tudom őket fogni puszta kézzel. Boldognak és kiválasztottnak éreztem magam, aki megkapta azt a kegyet, hogy beléphet a paradicsomba.

A belépés díját azonban távozáskor kell megfizetnem.