A Szahara szelleme (2.) A korcs faj

Érdekes meghatározásra leltem, miközben az interneten a Szaharában     élő népek után kutattam. A forrásként a Pallas Nagylexikont megjelölő  honlap az alábbi meghatározást tette közzé az Egyiptomban élő emberekkel kapcsolatban:                                                                                             ” Tibesztiben és Borkuban a tibbuk és a Libiai-sivatagban a berberek és egyiptomiak korcsai (élnek). Ezeken kívül sok a rabszolgaként importált tiszta néger is.”  http://www.kislexikon.hu/szahara.html#ixzz2OwXrY8sl

Értem. Ez tehát azt jelenti, hogy a két nép keverékéből származó személyek keverékek, vagyis, mint a keverék-kutyák, korcsok. Ha belegondolok, hogy egyik nagyapám magyar, a másik szerb, egyik nagyanyám román, a másik sváb… Hm. Akkor tehát én is. Ám a beduinokat, merthogy ők magukat így nevezik, ez a meghatározás aligha zavarja. Járják a sivatagot nagy szakértelemmel évezredek óta, függetlenül attól, mit írnak vagy gondolnak róluk a könyvtárak mélyén. Ám ha netán a fenti szószedet szerzője a sivatagba tévedne (amire kicsi az esély, mert a régies fogalmazásból arra lehet következtetni, hogy nem manapság íródott), ajánlom figyelmébe az alábbi versikét:

                                                                      A nyelvész és a hajós története

Egyszer egy nyelvész beült egy csónakba,

És a révészt ily szavakkal faggatta:

„Tudsz te nyelvtant?” – „Nem tudok” – szólott emez

„Nem? no akkor semmiérő élet ez!”

Bús a révész, szinte összetört szegény,

Még se szól ő, tartja nyelvét a helyén,

Ámde szél jő és a csónak megremeg,

S szól a révész ércesen az ár felett:

„Mondd, az úszáshoz mit értesz, ó tudós?”

És felelt az: „Semmit én, szép s bölcs hajós.”

„Igy barátom, semmiérő életed!

Mert e víz vad örvényével eltemet.”

                                                                                                                                                          Dzsalál ad-dín Rúmi