Tovább a tartalomra

Titkok útján

május 30, 2021

A hit egy olyan híd az ismerős és az ismeretlen között, amit csak akkor veszünk észre, amikor már átmentünk rajta.

Pontban hétkor lép ki a panzió ajtaján. Az eső, ahogy az előrejelzés ígéri, hét óra tízkor kezd neki, és Waxweiler utcáit pillanatok alatt szürkére festik a kövér esőcseppek. Csakhamar az erdőbe ér, erős kaptatón lépdel felfelé. Betonúton, majd murván, később földúton halad, be az erdőbe, át a mezőkön, halkan surrogó szélgenerátorok között.

Az eső hol szitál, hol szemerkél, hol zuhog, a néha erős szembeszél arcába csap, rángatja egyre nedvesebb esőkabátját. Aztán egy olyan úton kell haladnia, ahol a fű térdközépig ér. Vízállónak mondott márkás túracipője percek alatt beázik. Ám haladnia kell, mert nem tudja, hol kap szállást.

Egy fenyvesben, tőle harminc méterre, apró vadmalacok rohannak át az úton. Megtorpan. Egyszerre feltűnik a koca, majd a vadkan. A hatalmas vaddisznó megáll az út közepén, és akár egy kidobóember, a vándor felé fordul. Adrenalin fröccsen a férfi vérébe. Lassan hátrálni kezd. Az apaállat megiramodik felé, majd hirtelen megáll, aztán irányt vált, és inkább a családja után csörtet.

Még kilkométereken át zakatol a szíve. Aztán megtépi magának az utolsó zsemlét, belegyömöszöli az utolsó szelet sajtot, megissza az utolsó korty vizet. A kis menedékház a hegy tetején oázis a szakadó esőben. Hátizsákjából pólót vesz elő, majd száraz zoknit keres. Talál egy használtat a zsák alján, beleszagol, és megállapítja magáról, hogy nem koronavírusos. Felhúzza, de néhány perc múlva már az is csupa víz.

Az egyik település előtt nagy tábla: „Herzlich willkommen!” (Szeretettel üdvözöljük.) Az utcákon senki, csak az eső esik folyamatosan. Egy vendégház felé veszi az irányt, de amint közelít, az orra előtt kulcsra zárják az ajtót. „Ha amit adunk, azt kapjuk vissza – gondolja – akkor vajon hányszor csuktam be az ajtóm olyanok előtt, akiknek a segítségemre lett volna szüksége?”

Ismét kaptatón halad felfelé, a hatalmas fák koronáját nem lehet látni, szürke felhők burkolják be. A térkép szerint néhány kilométerre van egy vasútállomás. Fejében megszólal egy hang: „- Ha vonatra szállsz, egy óra múlva Kölnben leszel. A kis szállodában van fűtés, melegvíz. A sarki török étteremben megvacsorázhatsz. Az ágyban forró teát ihatsz. Reggel pedig capuccinóval eheted a kakaóscsigát a dóm mellett.” Lépdel tovább, lépései cuppognak a sárban. „- Mondd, miért csinálod ezt? – folytatja a hang – Miért kínzod magad? Mire jó ez az egész? Miért teszed ezt magaddal? Miért nem választod inkább a biztonságot? Miért? Miért? Miért?”

Neo válasza jut eszébe a Mátrixból: „- Mert így döntöttem.”

A felhők, mintha sóhajtanának egyet (vagy lehet, hogy Smith ügynök az?), és olyan záport zúdítanak rá, hogy egy méterre sem lát. Egy emlék jut az eszébe, amikor a Caminón flamand barátjával éltek át hasonlót. Akkor, Spanyolországban, nevetve énekelték az Y viva España-t, miközben sz@rrá áztak. Megállapítja a nagy igazságot: A boldogság, ha megosztod, megsokszorozódik, a nehézség szétosztódik.   

Egy menedékházban telefonálni kezd, az okosóra 40 megtett kilométert jelez. A közeli városban felhívja az összes szállodát, de vagy ráteszik a telefont vagy röviden közlik, hogy zárva vannak. Már alig van töltés az akkumulátorban, amikor a legnagyobb, négycsillagos szállodát hívja. A menedzser közli, hogy zárva vannak, kérdésére, hogy hol talál szállást, a hang annyit mond: „- Luxemburgban. Talán Luxemburgban.” A térkép szerint az még 15 kilométer.

Aztán lemerül a telefon.

Csoszog, amikor a luxemburgi kisvárosba, Echternachba ér. A főutcán megbámulják, a bárok előtt iszogató emberek kíváncsian néznek rá. A macskakövek sötéten csillognak a lába előtt. Egyik szállodát hagyja el a másik után. Mind zárva.

Aztán megtorpan. Egy étterem világlik ki a többi közül, gyertyafény mellett beszélgető párokkal van tele. – Van nyitott szálloda a környéken? – kérdi a pultostól.  A nő felhív valakit. Hosszan beszél. Esernyőt hoz, és a férfit egy szálloda elé kíséri. Fatigué?(fáradt?)– kérdi a nő.  – Petit peu. (Kicsit.) – válaszolja, és mosolyogni próbál.

Csakhamar idős hölgy érkezik, a monokróm háttértől elüt vörösre festett haja. Kezében kulcs. „- A szálloda zárva – magyarázza -, de magának kinyitjuk.” A férfi kezébe nyomja a szobakulcsot.

A szobában franciaágy, rajta egy szál vörös rózsa. Leveti magáról a ruhákat, betántorog a fürdőszobába. Meztelen, inas testét nézi: Lila, kék és vörös színben játszik, csupa libabőr. Belép a zuhanykabinba, megnyitja a melegvizes csapot. Percekig csak jéghideg víz folyik. Már majdnem feladja, és eldönti, hogy akkor hideg vízben fürdik, amikor érzi, hogy a víz egyszerre melegebb lesz. Aztán még melegebb. Aztán forró.

Nem emlékszik, meddig áll a zuhany alatt.

From → Egyéb

Vélemény?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: