Ha unod a banánt

Minden tréning premier. A tanítványaidnak legalábbis ezt kell érezniük. Hogyan várhatnád el tőlük, hogy élvezzék a képzést, ha te magad unod? 

„A bolond lány”, a Madách Színház nagysikerű darabja volt a ’70-es években. Domján Edit volt a főszereplő. Egy alkalommal közös társaságban voltam Garas Dezsővel, aki szintén részese volt az előadásnak. Tőle tudom, hogy a darabot több mint 500-szor játszották, ami óriási szám, főleg, hogy akkor még nem volt második és harmadik szereposztás. Garas elmondta, hogy a 300. előadás után már annyira unta a darabot, hogy mikor bement az öltözőbe és meglátta a kikészített jelmezt, kiütések jöttek ki rajta, és elkezdett viszketni a teste. Ez az érzés egészen addig tartott, amíg színpadra nem lépett Domján Edittel. Attól a pillanattól kezdve szerelmes volt a színésznőbe.

Egy másik egykori ismert színész, Mensáros László mondta egyszer egy riportban: Ha unod a darabot, vigyázz: először te ásítasz, aztán a közönség.

Szintén a Madáchban voltam a gyerekeimmel, hogy megnézzük a Macskákat. Ez az egyik legrégebben futó darab a színházban. Szinte tapintható volt a színészek fásultsága a darabbal kapcsolatban. Ugyanazt éreztük, amit ők: hogy végtelenül unják a darabot. Rémes volt, nem csak nekik, nekünk is.

A 90’-es évek közepén rengeteg „Címanyaggyűjtés és ügyfélszerzés” című tréninget tartottam különböző iparágból érkező üzletkötőnek, olyanoknak, akiknek saját címanyagból kellett megoldani az értékesítést. Az első tíz képzés nagyszerűen zajlott: A résztvevők komoly üzleti sikerekről számoltak be. Aztán lassan, észrevétlenül, a tréning levezetése automatizmussá vált a számomra. Minél inkább rutinból tréningeztem, annál jobban hiányoztam belőle én. Ennek eredményeként ritkultak a pozitív visszajelzések, és persze a résztvevők üzleti sikerei is. Éreztem, változtatni kell. Bár a tréning váza azonos maradt a régivel, új gyakorlatokat, új szerepjátékokat írtam, vagyis alaposan átrendeztem a képzést. Az eredmény nem maradt el: a résztvevők ismét egy friss tréninget kaptak, ami aztán az üzleti eredményeken is meglátszódott.

Folyamatosan újabb és újabb gyakorlatokat használok fel a tréningek során. Sokszor kollégáimmal közösen, vagy akár egyedül találom és dolgozom ki ezeket, ám a tréningpiacon rengeteg olyan anyag áll rendelkezésre, ami segíthet a tréningek frissen tartásában. Én a Human-Telex Consulting irodájába szoktam ellátogatni (www.htconsulting.hu), ahol átnézhetem és megvehetem azokat a kiadványokat és videó-anyagokat, amelyek egy adott képzéshez kellenek.

A kezdő-, és záró gyakorlatok, valamint az ebéd után szinte kihagyhatatlan energizáló játékok esetén egy feladatot maximum 5 alkalommal vezetek le, aztán újabb gyakorlatokat keresek. Így gyakorlat-repertoárom folyamatosan bővül, és bármikor, váratlan esetben is, elő tudok húzni egy olyan feladatot, amely éppen az adott témakörhöz illik.

Egy képzés attól válik a számomra is izgalmassá, hogy premiert tartok. A tanítvány nem érezheti rajtam, hogy unom a munkám, még akkor sem, ha ezredszer vezetem ugyanazt a programot. Az pedig nagyon „égő”, ha egy résztvevő már sokadszor találkozik ugyanazzal a gyakorlattal.

Évekkel ezelőtt egy nemzetközi, angol nyelven zajló vezetőképző tanfolyam megtartására kértek fel. A programon negyven fő vett részt, a Mosoni-Duna partján tartottuk. Én ekkor már teljesen kihagytam a tréningekből a „képzeljük el, hogy ez az elkerített rész egy folyó, benne krokodilokkal” című gyakorlatokat. Tudtuk, hogy a szabadtéri feladatnak „vizesnek”, és igazi kihívásnak kell lenni. A már említett Human-Telex által kiadott ”50 problémamegoldó és kreativitásfejlesztő gyakorlat” című könyv 151. oldalán, a 43-as gyakorlat címe: „Tutajépítés” Mikor végigolvastuk a feladat leírását, tudtuk, hogy valami ilyesmire gondoltunk, de azt is tudtuk, hogy valamit változtatni kell rajta. A leírás (nagyon röviden) azt javasolja, hogy a kapott tárgyakból épített tutajon szállítsuk át az eszközöket és a résztvevőket a túlpartra, aki a leggyorsabb, nyer. Ám ez a csapat nem azért jött, hogy versengjen egymással, hanem azért, hogy együttműködjön. Ezért a fókuszt erre helyeztük. A résztvevőknek a kapott eszközökből egy olyan tutajt kellett összeállítani, amely elbírja mind a negyven embert, és alkalmas egy 10 km-es út megtételére a Mosoni – Dunán, amely ezen a szakaszon mély és kiszámíthatatlan sodrású.

A résztvevők fergeteges munkába kezdtek. Nekünk, trénereknek „csak” a biztonságra kellett ügyelni. (A résztvevők mentőmellényt kaptak, mi egy kis motoros hajón követtük őket.) Mikor a tutaj elkészült, a csapat elhelyezkedett rajta, majd nagy izgalmak közepette elindultak. Óriási volt a feszültség. A tutaj recsegett-ropogott, néhány kötél elszakadt a terhelés alatt, egy-két helyen bokáig ért a víz. Mikor a résztvevők megtették a távot, és nagy nehézségek árán kikötöttek, elképesztő ujjongásba kezdtek: örültek, hogy egyáltalán túlélték az utat, másrészt pedig átélték a gyakorlatban azt, amiért jöttek, és amit a munkahelyükön is elvárnak tőlük: tökéletesen működtek együtt. Feledhetetlen, nagy sikerű program volt.

Ha azt érzed a program során, változtatásra van szükség, mert a tréning nem abba az irányba megy, ahogy elképzelted, habozás nélkül tedd meg, bízz az intuíciódban. Ám persze az kell, hogy legyen alternatív gyakorlat, amihez nyúlni tudsz. Vagy improvizálj.

Egy 30 fős csapatnak tartottam értékesítési képzést. Elég lagymatagon kezdődött a program, a résztvevők pár napja éltek túl egy kirúgási hullámot. Az első szünetben észrevettem, hogy egy használaton kívüli játszótér található a terem mögött. Két hatalmas pad állt egymással szemben, egy jókora betonasztallal a kettő között. A padok közötti távolság 15 méter lehetett, az asztal a padoktól kb. 6-7 méterre. Azt találtam ki, hogy az egész csapatnak az egyik padról át kellett jutni a másik padra az asztalon át úgy, hogy senkinek nem érhetett le a lába a földre. A megoldáshoz mindent felhasználhattak, amit a szálloda kertjében találtak. A résztvevők összeszedtek mindent, a törött széktől a rozsdás vízi bicikliig, hogy megoldják a feladatot. Megoldották – és persze élvezték. Az élmény lendületet adott a társaságnak, aminek sikeres tréning lett a vége.

De mit tehetnek azok a trénerek, akik kötött anyagú tréningeket tartanak? Megkapják a tematikát és az oktatói jegyzetet, részt vesznek az oktatói felkészítésen, aztán levezetik a tréninget, amitől nem térhetnek el. A gyakorlatok adott sorrendben következnek, attól pedig egy kicsit is eltérni tilos. Ám közben mondanak személyes példákat, történeteket, használnak idézeteket, hogy az átadandó ismeretanyagot emészthetőbbé tegyék. Azt javaslatom, hogy folyamatosan cserélgessék történeteiket, mindig keressenek újabb példákat, amivel megvilágítják a folyamatokat. Kutassanak újabb idézetek és történetek után, és ahol érzik, hogy ellaposodott a program, ott – a keretek között – mindenképpen változtassanak.