No sweat no glory

Az óbégatás betöltötte a házat, én meg szaladtam le az emeletről, hogy mi történik. „We hate Standard! We hate Standard!” (Gyűlöljük a Standardot) – visszhangozták a falak. A nappaliban két fiatalember álldogált, sör a kezükben, kék-fekete pólóban, és teli torokból énekeltek: „We hate Standard!”

Mikor megláttak, flamand barátom lelkesen kiáltott felém:   – Ne dolgozz vasárnap, Lazlo! NE DOLGOZZ VASÁRNAP! Szereztem neked jegyet a  Club Brugge – Standard Liège meccsre!

Brugge nyugat-Flandria fővárosa, politikai és szellemi központja. Focicsapata, a Club Brugge 1891 óta létezik, stabil szurkolótábora hétről hétre megtölti a 30 000 nézőt befogadni képes Jan Breydel stadiont. A klub színei a kék és a fekete, jelmondatuk pedig egy igazi flamand mondás: verejték nélkül nincs győzelem: No sweat no glory.

Liège város Vallónia tartomány közigazgatási székhelye, leghíresebb és legeredményesebb labdarúgó csapata a Standard.

A két fő népcsoport, a flamand és a vallon rivalizálás nem új keletű, évszázados hagyományai vannak. Ennek része a két belga futballnagyhatalom, a Club Brugge és a Standard Liège összecsapása. A győzelem presztízs-értéke tehát óriási.

–  Azt megértettem, hogy gyűlölitek a Standardot, de mit énekeltek, ha más csapattal játszotok?

– Ha a Gent az ellenfél, akkor azt skandáljuk, hogy ’buffalos’ (bivalyok), ha pedig az Anderlecht, akkor pedig azt, hogy jueden (zsidók)!

– Hogy mit? – kérdeztem vissza, de talán nem kellett volna, mert azonnal elkezdtek énekelni. Nem írom le, mi a dal szövege, mert ilyen ocsmány antiszemita dumát az én edzett kelet-európai fülem sem hallott még. Megkövülten álltam, és csak dadogni tudtam:

– Ezt? Ti? A stadionban? Éneklitek? És nem visznek el a rendőrök?

– Listen (figyelj) Lazlo! Először is, azt éneklünk, amit akarunk. Másodszor: Nekünk semmi bajunk a zsidókkal: csiszolgassák csak a gyémántjaikat Antwerpenben, vagy számolgassák a pénzüket Brüsszelben. Ők minket úgy csúfolnak: boeren (parasztok), ami igaz, mert sokat dolgozunk és a földből élünk, de ez minket nem zavar. Hagyjuk egymást élni, tiszteltjük egymást, de a meccs – itt kortyolt egyet a söréből, és megigazította csuklóján a kék-fekete gumikarkötőt – az más. Ott egy kicsit háború van, hogy a hétköznapokban békében éljünk egymással. Vallonnal, zsidóval, arabbal – rám kacsintott – és magyarral.

E pillanatban úgy tűnik, a mérkőzésen én is ott leszek, részese „egy kis háborúnak.” Beleadok mindent, ami tőlem telhető, hogy túléljem, s ha lehet, még élvezzem is. Még az sem baj, ha kicsit megizzadok.  Végül is… verejték nélkül nincs győzelem.