A figyelem ereje, avagy mihez értett Kató néni?

New Yorkban áll egy szobor az egyik felhőkarcoló tövénél. A címe: „Taxi!” Egy üzletembert ábrázol, aktatáskával a kezében, öltönyben, ahogy rohan egy tárgyalásra. Egyik kezét felemeli, amint éppen egy taxinak int, arcán  feszültség és céltudatosság, a munka elvégzésének, a „pénzcsinálás” feladatának ráncaival.

Hazánkban is állítottak szobrot egy „értékesítőnek”, aki egy idős asszony, üzleti ruhája nem öltöny, hanem rakott szoknya, és kezében nem aktatáska, hanem egy kézikocsi látható. A műtárgyat Székesfehérvárott állították ki, a városközpontban. Címe: Kató néni. Vajon mit tudott ez az idős hölgy, amiért szobrot kapott? A legenda szerint tejet, vajat, zöldséget és egyéb élelmiszereket árult a piacon a kocsijából – rendkívül eredményesen.

Vajon minek köszönhette a sikerét ez a fejkendős, egyszerű üzletasszony? Ha alaposabban megvizsgáljuk a szobrot, főleg Kató néni arcát, rögtön kiderül. Először is: az arca derűs, látszik, hogy szereti a munkáját és az embereket, és büszke a foglalkozására. Kató néni olyan szakember volt, aki minden vásárlójával megtalálta a hangot, és nem adott el sem többet, sem kevesebbet a kelleténél. Vevőivel „csak” beszélgetett, de abból olyan ismereteket gyűjtött, amire alapozni tudta eladásait. Kató néni tudta, amit minden eladónak tudni kell: minden ember más, és mindenki személyes figyelemre vágyik.

Amikor figyelünk, jelen vagyunk. Ha most felemeled a fejed és körülnézel, bárhol is vagy, otthon vagy egy irodában, és megfigyeled a környezeted, a függöny hullámait vagy a kollégáid, akkor a jelenben vagy. Amikor figyelsz, akkor a jelenben vagy. A figyelemnek nincs előjele. A figyelem nem lehet negatív vagy pozitív, a figyelem – van. Olyan, mint az egyensúly. Az egyensúlynak sincs előjele. Nincs negatív vagy pozitív egyensúly. Egyensúly is csak – van. És csak akkor van, ha jelen van a lélek.

Ezzel szemben, amikor gondolkodunk, akkor teremtünk. (És persze a jelenben sem vagyunk.) A gondolkodásnak már van előjele, nem véletlen, hogy a (pozitív) gondolkodásra már egy egész iparág épült. Nem mindegy, hogy hogyan gondolkodunk (magunkról, helyzetekről, emberekről, a világról). Ez egy döntés. Ha fúj a szél, és magunkban csendben átkozódunk, hogy mennyire utáljuk a szelet, máris teremtjük a széllel kapcsolatos kellemetlenségeinket. Ha elfogadjuk, hogy ez van, vagy ha netán örülünk neki (mint például egy szörfös a Balatonon), akkor bármit fúj is a szél elénk, annak valamiféle pozitív hatása lesz. Például jól érezzük magunkat, mert fúj a szél. Nem annak ellenére, hanem azért. A gondolatainkkal tehát teremtünk, és ennek az eredménye az, ami körülvesz bennünket, és az, ahogy mások néznek ránk, ahogy bánnak velünk. A gondolataink: a jövőnk.

Mennyi mindent megteszünk a figyelemért! És milyen hálásak vagyunk, ha figyelnek ránk. Persze ehhez előbb meg kell tanulnunk magunkra és a külvilágra osztatlan figyelemmel tekinteni. Csak ha képesek vagyunk erre, akkor kapunk másoktól is osztatlan figyelmet.

Most figyelsz? Vagy gondolkodsz? Itt vagy? Vagy máshol jársz – gondolatban?

Kató néni évek óta Székesfehérvár kabalája, a bronzszobor szerves része lett a belváros utcaképének. Ám a szobornak van egy különlegessége: Az arra járók megsimogatják Kató néni orrát abban a reményben, hogy szerencséjük lesz. Lehet, ilyenkor nem történik más, mint kapunk egy molekulányit Kató néni különleges képességéből, abból, ahogy figyelni tudott. Mert ha figyelni tudunk, a szerencse is hamarabb megérkezik hozzánk.

És még mennyi minden.

(Az esetleges jogviták elkerülése végett nem tettem fel Kató néni fotóját, de akit érdekel, az írja be a keresőbe: “Kató néni szobor”, és rögtön előjön egy tucatnyi fénykép a legendás idős hölgyről.)