A parkolás ára

Megbüntettek. Annyira siettem egy tárgyalásra, hogy elfelejtettem parkolójegyet venni. Visszatérve autómhoz, piros mikuláscsomag fogadott.  Éppen belefogtam volna a csendes szitkozódásba, amikor riadt tekintetű férfi lépett hozzám. Szájából csikk lógott, gyűrött, mocskos farmernadrágjából félig kilógott szürke inge. Véreres szemével hunyorogva egy cédulát nyújtott felém.

–          Tessék, a parkolójegye.

Bizalmatlanul vettem kezembe a cetlit. A parkolójegyet egy perccel korábban vették, mint ahogyan a büntetést kiszabták. A dátum is stimmelt. Száz forintot fizettek érte.

–        Mennyiért adod? – kérdeztem.

–        Annyit ad, amennyit akar. A büntetés hatezer.

–          Egy ezres elég?

–          Ja.

A férfi megkapta a pénzét és köszönés nélkül elsietett. Én ott maradtam, kezemben a cédulával, elbűvölve az emberi leleményességtől. Vajon hogyan csinálhatta? Hogyan szúrta ki, hogy nem vettem patkolójegyet? Ám igazából tiszteltem ezt az embert. A bátorságáért. Volt mersze befektetni 100 forintot, pedig egyáltalán nem lehetett biztos benne, hogy megtérül. Aztán eszembe jutott: minél nagyobb a kockázat, annál nagyobb a nyerési esély. Vagy a vesztési. És persze eszembe jutottak saját példáim is. Akkor nyertem nagyot, ha mindent egy lapra tettem fel. Persze volt, hogy vesztettem is.

A parkolócég ügyfélszolgálati irodájában a hölgy törölte a büntetést.