Zárszó

Ott álltam a terem közepén. Húsz szempár szegeződött rám. A kétnapos tréningből már csak percek voltak hátra. A résztvevők megkapták, amiért jöttek, számos módszer birtokában várták a program végét. Határidőnaplójuk tele volt interjú-időpontokkal, amit a következő hétre egyeztettek a képzés délelőtti részében. Halkan megszólalt Frank Sinatra „New York, New York” című örökzöld slágere. Előadtam a történetet, miszerint a világhírű énekes ezt a dalt első New York-i fellépése előtt vette fel repertoárjába, még ismeretlen előadóként. Aztán 1 perc 49 mp-nél megszólalt az a mondat, ami miatt ezt a felvételt lejátszottam:„If I can make it there, I’ll make it anywhere” Sinatra hangja egyre halkabb lett, majd végleg elhallgatott. Ránéztem a résztvevőkre, és (kicsit átalakítva) elismételtem a mondatot magyarul: „Ha itt meg tudtátok csinálni, képesek lesztek rá a munkahelyeteken is.”  – aztán még hozzátettem: Sikerülni fog, mert tudjátok, mit kell tenni. Hát tegyétek.” Taps. Párás szemek. Sorban álló résztvevők, akik mind kezet akartak velem szorítani. Teljesen el voltam érzékenyülve – magamtól.

Régen így zártam a programokat. Verssel, inspiráló történettel, vagy Frank Sinatraval. Ma már nem használom őket, csak ha előadást tartok. Tréningen másképpen történik a zárás.

A zárás szerves része a nyitásnak. A nyitás, vagyis a program első néhány perce a tréning hangulatát alapozza meg, a zárás a tréningen tanultak későbbi felhasználását készíti elő. Ahogy az edzések végén a sportolók „levezetnek” valamilyen könnyű gyakorlattal, a mi feladatunk, hogy a mi programunk végén is legyen levezetés. Könnyed, de felemelő.

Ha a tréning végéhez értünk, először hidat kell teremteni a nyitás percei és a zárás pillanatai között. Vissza kell utalni a képzés elején elhangzottakra, amikor a résztvevők megfogalmazták elvárásaikat az oktatással kapcsolatban. Az elvárások ugyanis meghatározzák, hogy a résztvevő mit fog átélni, a tréningtől kapni. Amit elvár, azt kapja meg. Ha nem vár el semmit, semmit sem kap. (Egyszer egy résztvevő azt várta el, hogy ne szenvedjen balesetet. Ő volt az egyetlen tanítvány tréneri munkám során, akit sérülés ért. Eltörött az ujja.)

A nyitásnál (majd pedig a zárásnál ugyanígy) minden résztvevőnek kötelező megszólalni a többiek előtt. Egy kétnapos tréning esetében, amennyiben 15-en vannak vagy kevesebben, mindenki beszélhet egy percet. Ha 30-an, akkor felet. Ha harmincnál többen, akkor mindenki mondhat egy mondatot. Ha 60-nál többen, akkor egy szót. Ha 80-nál is többen, akkor kiscsoportban kell megszólalniuk, amelynek létszáma 5-15 fő. Én akkor is meg szoktam szólaltatni a résztvevőket, ha több százan vannak. Felállítom, majd megkérem őket, hogy keressenek valakit, akit nem ismernek, és mondják el az előzőleg a munkafüzetbe leírt elvárásaikat a programmal kapcsolatban.

A zárás első része tehát, hogy elővetetjük a résztvevőkkel a nyitás során leírt elvárásaikat, elolvastatjuk, majd megkérjük őket, írják le, mi az, amit elvárásaikból meg is kaptak.  A második rész, hogy a zárókörben kimondatjuk a résztvevőkkel azt, hogy teljesültek-e az elvárásaik, továbbá azt, hogy milyen konkrét változtatást határoztak el a munkájukban a tréning hatására. Elmondják a résztvevők azt is, hogy mi volt számukra a legfontosabb felismerés, gyakorlat, vagy esemény.  Ha mindez elhangzott, akkor jön a harmadik rész, a tréner összefoglalója, amiben elmondja a tréninggel kapcsolatos felismeréseit, további javaslatait. A negyedik rész a zárógyakorlat, ennek elvégzése után fejeződik be a program.

A zárógyakorlatok célja sokféle lehet:

az érzelmekre hat,

a csapat tagjai fizikailag is közelebb kerülnek egymáshoz,

a derűs elköszönés kiváló eszköze,

a résztvevők erősségeire fókuszál,

arra, hogy jól megerősítsék egymást a program végén pozitív visszajelzésekkel.

A zárógyakorlat az egyetlen olyan gyakorlat a tréning során, amit nem beszélünk meg, és nem vonjuk le tanulságait. Egyetlen dolgunk van: a búcsúzás.