Trénerek csapatban, párban, egyedül 2.

– Az orvoslátogató, az egy különleges állatfajta! – töltötte be a teret egy öblös férfihang. Az oktatóterem falához támasztott széken ültem, miközben kollégám ellenséges tekintetek kereszttüzében vergődött. A csapatépítő tréning résztvevői egy gyógyszergyártó cég munkatársai voltak, akik inkább mentek volna az orvosaikhoz, hogy a közelgő negyedév-zárás terveit még behajtsák rajtuk, mint lettek volna itt, a hegyek között, ahol még egy pálcikányi térerő sem volt. Tudtam, ha ez sikerül nekik (mármint a terv teljesítése), bónuszt kapnak, ha nem, még az állásukat is elveszíthetik.

Különleges „állatfajtának” tartják magukat a programozók, a biztosítási szakemberek és a logisztikusok, és persze mások is. Egy bizonyos munka bizonyos képességek meglétét követeli művelőjétől. Egy bányásznak (többek között) fizikai erőre van szüksége, egy értékesítőnek (többek között) emberismeretre, egy nyomozónak (többek között) logikára. E képességek megléte járul hozzá, hogy munkájukat eredményesen végezzék. A személyzetis ezeket a képességeket keresi azokban, akik az adott munkakörbe jelentkeznek, vagy e képességek alapjait, a meglévő készségeket, amit aztán fejleszteni lehet. Egy hiperaktív programozó kevésbé lesz sikeres, mint az, aki akár három napig is képes egy helyben ülni. Az az orvoslátogató, aki személyre szabott nyelvezettel, élvezhetően képes elmondani egy gyógyszer előnyeit, az eredményesebb lesz, mint makogó kollégája, aki ugyanazt a sódert nyomja mindenkinek. Bár vannak kivételek, szerencsére.

– A tréner, kedves barátom, csak tudnád, hogy az milyen különleges állatfajta! – kuncogtam magamban, miközben megkerestem a hang tulajdonosát, egy pocakos, szemüveges, középkorú férfit, aki, bár szabadtéri csapatépítő programra érkezett, mégis öltönyben és lakkcipőben volt. „Hát, tényleg, ő is különleges…” – gondoltam. Mire mindezek végigfutottak az agyamon, a teremben kezdett teljes káosz eluralkodni. Kollégámé volt a tréning, ami azt jelenti, hogy ő szerezte, vagyis az ő cégét bízták meg a munkával, ő volt a vezető tréner, engem arra kért, hogy bizonyos tréningrészeket vezessek le. Láttam a helyzetet, és alig vártam, hogy szóhoz juthassak. Társam jóval fiatalabb volt, mint a résztvevők, nem élt még át hasonló helyzetet, vagy legalábbis nem emlékezett rá, hogy milyen az, amikor valahol ott kell lenni két napig, hegyre kell mászni és adóvevővel vacakolni, mert kötelezően ideküldtek, miközben elúszhat a bónuszom, mert nem tudom teljesíteni a terveket, ezért nagyon, de nagyon szívesen lennék máshol. Én éltem már át ilyet, ezért pontosan tudtam, hogy mi játszódik le bennük, és azt is tudtam, egy ilyen helyzetben mit kell egy trénernek (vagy vezetőnek) tennie.