A világ leghatékonyabb fogyókúrás programja

Az én saját módszerem nem a te saját módszered, akár tanulásról, akár az ideális testsúly eléréséről van szó. Ám ami igazán csodálatos benne, az nem a módszer használata, hanem az út, amíg rátalálunk.

Egy barátommal találkoztam még évekkel ezelőtt. Megszoktam kerek arcát, kis pocakját, ezért rögtön feltűnt, hogy fogyott. „– Hát veled mi történt? – kérdeztem tőle – hová lettek a kilóid?” Öröm és megelégedettség folyt végig lesoványodott arcán: nemcsak magunknak és a mérlegnek fogyunk, hanem a világnak is. Így hát nem nagyon kellett nógatnom, gyorsan belekezdett személyes történetébe. Vett fél liter olíva olajat, s hozzá két citromot. A citrom levét belecsavarta az olajba, ezt jól felkeverte, amitől az anyag felgrízesedett. Ezt követően megitta a kapott folyadékot. „– Próbáld ki te is” – bíztatott lelkesen – „három kilót adsz le néhány nap alatt, ráadásul egy ideig éhes sem leszel. Emellett a beleidet is jól kitisztítja a kúra.” Mivel a mérleg által mutatott súlyommal akkor éppen elégedetlen voltam, s erről a „testsúly- optimalizáló-salaktalanító” módszerről még nem hallottam, elhatároztam, kipróbálom. „– Még valamit” – fogta halkabbra a hangját – „ha megiszod a lét, 2-3 óra múlva a gyomrod kutymorogni kezd. Bármit érzel alul, azonnal ülj a vécére!”

Megvettem az olajat és a két citromot, s egy őszi délutánon elkészítettem a keveréket. A kapott folyadék valóban grízes állagú lett, tört zöldes-sárga színű. „- Ezt meginni?”  – gondoltam, miközben az ibriket szorongattam a kezemben – „hát nem vagyok normális!”  Szagolgattam, beledugtam a nyelvem, de ettől a kedvem nem jött meg, sőt. Olajat inni… hát mi vagyok én? Dízelmotor? Aztán erőt vettem magamon, számhoz emeltem a poharat, s elkezdtem az anyag bevitelét, konkrétabban a nyeldekelést. Miközben öklendeztem, s a már lent lévő adagot igyekeztem a gyomromban tartani, úgy éreztem – elnézést – mintha óriási adag, hosszúra nyúlt, ízetlen taknyot innék. Szörnyű volt, szörnyű. Már ekkor biztos voltam benne, hogy a program elérheti a célját. Mindenre tudtam gondolni, csak az evésre nem. Úgy éreztem magam, mint a Farkas, akinek Piroska kitömte a gyomrát kövekkel, miután kioperálta belőle a nagymamát. Számat felfelé tartottam és gyomromra fókuszáltam, nehogy olajfúró torony módjára törjön fel belőlem az értékes nedű. Erőfeszítésemet siker koronázta, benn maradt. Idővel aztán jobban éreztem magam, ahogy a folyadék elindult a belek alagútjain betölteni nemes küldetését. Eljött az este, s a gyomrom, mintha betonkeverő dolgozna benne, időközönként fordult egyet. Így tértem nyugovóra. Aztán hajnalban történt valami. Félig éber félig alvó állapotban olyan érzésem támadt, hogy a szelek játszanak velem. Elfelejtettem barátom nyomatékos figyelmeztetését: nem a szelek játéka volt. Életem delelőjén, meglett férfiként annak rendje és módja szerint belecsináltam az ágyba. A combomtól a hátam közepéig, akár egy kisbaba – vastagon bebarnultam. Párom, aki addig az igazak álmát aludta, arra riadt, hogy rongyokkal, szivacsokkal és vödrökkel felszerelkezve hajnali 3 órakor pucéran térdelek a kanapé mellett, és pucolom az ágyneműt. „–Mi történt?” – kérdezte ijedten. Nem kendőzhettem el a valóságot, hiszen érezte. „– Beleszartam az ágyba.” – válaszoltam, és folytattam tovább a takarítást. Később azzal a tudattal feküdtem vissza, hogy a gyomrom s a beleim most biztosan elég tiszták, és bizonyára napokig nem fogok enni, mert csak a megivott folyadék állagára kell gondolnom, s máris hányingerem lesz. Másnap reggel, miután eltakarítottam e tanulságos éjszaka maradványait, s elkezdtem napi munkám, még a délelőtti órákban szörnyű felismerés hasított belém: éhes lettem. Persze nem olajra, inkább valami szilárdra vágytam,  s aztán ettem, ettem, ahogy a torkomon lefért. Másnap reggel alig hittem a szememnek, mikor ráléptem a mérlegre: három kilót híztam. „– Nos, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez nem az én módszerem.” – mondtam dühösen, s az üres olíva olajas üveget a szemétbe vágtam.

Így kezdődött az én párharcom a kilóimmal, s aztán folytatódott kitudja hány módszer kipróbálásával. Ám mindez továbbsegített az úton, minden tapasztalat csak növelte az ön-, és testismeretemet, mit kell, s mit nem kell tennem a kilók elengedésének az érdekében. Az első, magától értetődő felismerés az volt, hogy nekem csak egy speciális diéta betartása nem segít. A napi tevékenységemben folyamatosan szerepet kell kapjon a mozgás, a sport. (Ennek mikéntjéről „Polar” című bejegyzésemben részletesen írok.) A másik felismerés, hogy a program közben megengedtem magamnak, hogy a meghatározott étrendből „kitörjek”. Néhány hete egy viking találkozón voltam, ahol korabeli ételeket lehetett kapni. Csak azért, mert éppen zsírt égettem, nem hagytam ki a számomra ismeretlen viking finomságokat, hiába készültek akár elképesztően hizlaló vagy egészségtelen összetevőkből is. Megfigyeltem továbbá, hogy a súlyom nem lineárisan csökken, előfordult, hogy öt napon keresztül nem fogytam egy dekát sem. Lassanként kialakult, hogy úgy mondjam, kigrízesedett egy olyan módszer, ami működik. S az eredmény? Egy hónap alatt (augusztusban) csaknem tíz kilót adtam le, s pont annyi vagyok, amennyi lenni szeretnék. S ehhez mi kellett? Egy saját módszer!

Ha tanítok, tanítványaimnak az új ismereteket igyekszem minél több példával megvilágítani. A képzések során a célom egy „módszertani svédasztal” elkészítése, amelyről a résztvevők szabadon kiválaszthatják azokat az elemeket, amelyekről úgy érzik, egyéni szinten a leghatékonyabbak saját, személyes fejlődésük szempontjából, aztán gyakorolnak, kipróbálják a tanultakat, és a szerzett tapasztalatok alapján már tudni fogják, melyik az ő saját módszerük.

Az én saját módszerem nem a te saját módszered, akár tanulásról, akár az ideális testsúly eléréséről van szó. Ám ami igazán csodálatos benne, az nem a használata, hanem az út, amíg rátalálunk.