Túlélőkúra

Aki nem fejlődik, az visszafejlődik. Aki nem tanul folyamatosan, az folyamatosan felejt. Egy életen át tartó edzéstervet írt nekünk elő az univerzum. Vagy írtunk elő magunknak mi magunk.

Elegem volt. Elegem abból, hogy minden hónapban hat kiló csekket kell feladnom. Abból, hogy a havi törlesztő csak folyamatosan emelkedik. Elegem volt gyerekeim kamaszkori szemtelenségéből, akik ráadásul úgy hallgatják a tuc-tuc zenét, hogy még az asztalon lévő tál leves is rezonál tőle. És még a rendőrökből is elegem volt, akik olyan ügyesen bújtak el a bokor mögé, hogy nem vettem őket észre, amikor gyorshajtottam. Pont jókor jött az ötlet egy barátomtól, hogy próbáljunk ki valamit: bízzuk rá magunkat az univerzumra. Adjuk át az irányítást a véletlennek vagy a sorszerűségnek, a magasabb tudatnak, vagy ahogy tetszik.

Elhatároztuk, hogy leutazunk Pécsre három napra úgy, hogy itthon hagyunk pénzt és bankkártyát, s a telefont is csak vészhelyzet esetére visszük magunkkal, hívni senkit nem szabad. Ha barátba, ismerősbe akadunk, tőle kérhetünk segítséget, de felkeresni, vagy mint említettem, felhívni valakit – tilos. A feladat és a cél: valahogy túlélni a három napot. Ruhákat is csak a legszükségesebbeket vittük magunkkal: nem volt nálunk sátor sem hálózsák, csak fogkefe és váltóalsónemű. Lesz, ami lesz. Kelenföldön megváltottuk a retúrjegyet, s három óra múlva már lenn is voltunk Pécsen.

A várost láthatóan nem érdekelte az érkezésünk, élte mindennapi életét. Nyár eleje volt, szent Iván nap. A város tele fiatallal, akik a Széchényi téren gyűltek csapatokba, a Misina-tetőn ott ágaskodott a büszke adótorony, a sétálóutcákon rengeteg ember, vidám hangzavar, finom ételek illata szállt. Elkezdtük a tekergést. Felsorolhatnám, hogy hová mentünk, mit csináltunk, milyen élményekben volt részünk, hol aludtunk (bele is kezdtem, de aztán kitöröltem), de nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a céltalanság, a lődörgés, a mindegy mit csinálunk és mennyi ideig, teljesen leszippantotta az energiáinkat. Menjünk, és nézzük meg a Vasarely Múzeumot? Menjünk… Nézzük meg a székesegyházat? Menjünk… (Aztán vagy beengedtek, vagy nem.) Agyunk, mozdulataink, gondolataink pillanatról pillanatra lettek egyre fásultabbak, aztán azt éreztük, már másnap délután, hogy ebből elég, ezt nem akarjuk tovább csinálni. Átéltük a céltalanság, a semmittevés legkilátástalanabb pillanatait, tetézve azzal, hogy pénztelen-otthontalan lévén eddig számunkra ismeretlen szinten váltunk kiszolgáltatottakká. Egy ideig élveztük az emberek megrökönyödését, akik vagy hittek nekünk vagy nem: látták jó minőségű ruháinkat, de sokan nem akarták elhinni, hogy nincs pénzünk. Vagy elhitték ugyan, de nem adtak semmit. Gondoltunk rá, hogy koldulni kezdünk, de igazából azt akartuk (régi reflexek…), hogy megdolgozzunk valamiért, egy tányér ételért legalább. Egyszer olyan éhesek voltunk, hogy bementünk maradékot enni egy Mekibe. Annyira szégyelltem magam, hogy inkább megvártam a többieket az ajtó előtt. Ők sem ették degeszre magukat. Megszokott életünk árucikkei, egy csésze kávé vagy egy sportszelet vált teljességgel elérhetetlenné: a pénz, minden fillér értéke sokszorosan felértékelődött, mint ahogyan felértékelődött az értéke egy eldobott és ép állapotban lévő – visszaváltható – sörösüvegnek is.

Nem volt tehát célunk, nem akartunk eljutni sehová – és pont azt kaptuk, amit elvártunk: semmit. Persze történtek velünk dolgok, találkoztunk kedves emberekkel. Valakivel, aki éjszakai szállást adott és zsíros kenyeret, másvalakivel, aki fagyival kínált meg bennünket. Nem arra fókuszáltunk, hogy haladjunk a világunkban, hanem arra, hogy elteljen az idő, s túléljük valahogy a vonat indulásáig tartó kirándulást.

Azóta másképp nézek a csekkekre és a havi törlesztő részletekre és konfliktusokra és nehézségekre és csalódásokra. Úgy tekintem ezeket a helyzeteket, mint egy edzésprogramot, ami ahhoz kell, hogy olyanná formálódjam, amilyennek azt elhatároztam. Szó szerint a magam kezében vagyok. Edzés. Ahol a versenyző, az edző és a versenybíró is én vagyok.

De mi az értelme az edzésnek verseny és mérkőzés nélkül? Mire ez a nagy hajtás? Mire készülök?