Tovább a tartalomra

Eladástechnikai egypercesek 1.

szeptember 7, 2012

A nyári meleget lágy szellő tette elviselhetőbbé. Letekertem kocsim ablakát, s így álltam meg az Alkotás út – Mozaik utca kereszteződésében. A Lánchíd felé tartottam,  lassan araszolt a sor a közlekedési lámpa felé. A dugó ellenére jól éreztem magam, nem siettem sehova. Egyszerre a  várakozó autók mellett feltűnt egy koldus, piszkosfehér lapokat tartva kezében. Alázatosan meghajolt a sofőrök mellett, mondott valamit, majd tovább lépett. Nem kapott senkitől egy fillért sem. Már ahogy figyeltem, megszántam őt, ősz haját, kopott ruháját, esdeklő testtartását.  Mellém ért, a kezében a „Fedél nélkül” kopott példányai.

– Főnök! Drága főnök! – kezdte a termékbemutatót. – Vegyen tőlem egy újságot. Van benne néhány rossz vers, én nem is tudtam végigolvasni őket.

Szemem a silány fénymásolatokra tévedt, s megláttam néhány halvány versszakot. Érdeklődésem láttán rákapcsolt:

–   Nagyon-nagyon rossz versek, higgye el, de hát milyet is tudna írni egy magunkfajta szerencsétlen!

Rossz érzés hulláma futott végig a hátamon. Jobb kezem, ami eddig az aprópénztartó felé haladt, visszalendült a kormányra.

– Miért szidod a verseket? – tört fel belőlem – hiszen ebből élsz! – A koldus összehúzta magát, s “ne bánts, kérlek” szemekkel pillantott rám. – Dicsérd, érted? Dicsérd.  Ha el akarod adni az újságodat, akkor mondj róla jókat.

Beindult a forgalom, én elhajtottam a Lánchíd irányába, emberünk pedig maradt az út szélén mozdulatlanul, csak újságjait lobogtatta az autók keltette huzat.

Tán egy hét múlva jártam arra. Gondjaimba burkolózva ültem az autóban, amikor valaki kocogtatott az ablakon. A koldus volt az, ugyanabban a kopott ruhában, ősz haja csimbókokban lógott a vállára, szakálla nem is fehér, hanem a sárga és a kosz-szín furcsa keveréke volt. Letekertem az ablakot. Szuvas, hiányos fogaival szélesen mosolygott rám.

– Főnök, drága főnök! Működik a rendszer! – kiáltotta hangosan. Nem is tudtam, miről beszél, csak néztem rá értetlenül – Tudja, amit múltkor tanított! Hát hogy dicsérjem a cuccot – meglobogtatta az újságokat, minden eszembe jutott. – Képzelje – mocskos kezét könyökömre tette – mondok egy-két jó szót a versekről, dicsérem, ahogy mondta, vágok egy kis szánalmas arckifejezést, és viszik az újságot, mint a cukrot.

Mintha hájjal kenegettek volna. Aprócska egóm gyors növekedésnek indult. Jobb kezem elindult az aprópénztartó felé, miközben előttem elindult a kocsisor.

–         Itt egy újság, fogaggya ee… – rám kacsintott, s a kezembe nyomott egy lapot – Ingyé’!

Reklámok

From → Blog

Vélemény?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: