A Shikoku henro – zarándoklat Japánban (3.)

Templomok, szertartások, pecsétek

A Shikoku szigetén található 1200 km-es zarándokút, amely körbejárja a szigetet, nemcsak egy vallási lelkigyakorlat, hanem mély szellemi utazás is.

A templomokat a számaik és a nevük alapján találhatjuk meg a térképen (vigyázat! vannak hasonló nevű templomok!), és bár azt senki nem szabja meg, hogy milyen irányban indulj, vagy hol kezdd a zarándoklatot, érdemes sorban haladni, hogy minden egyes templomot felkeress.     Minden templom megközelíthető autóval is, ezért könnyen „kiguglizható.” Ha gyalogosan zarándokolsz, az útvonal gyakorlatilag eltéveszthetetlen: jómagam, aki nagy eltévedő vagyok, a jól jelzett erdei utaknak és a számtalan jelzésnek köszönhetően mindig megmaradtam a zarándokelődök által kitaposott nyomvonalon.

 A templomok a japán tradicionális építészeti stílust követik, de sok esetben egy-egy extra látványosság is színesíti a megszentelt területet. És amikor templomot írok, ne csak egy épületre gondolj, hanem több kisebb-nagyobb, eltérő rendeltetésű épületre, amely e megszentelt területen belül található. Ilyenek a lenyűgöző pagodák (például Kochi városában található az egyik legszebb és legmagasabb pagoda), de számos templom körül találunk alagutakat, barlangokat, szent forrásokat és gyakran aranyhalas tavakat is.

   A szertartások szinte minden buddhista templomban hasonlóak, de a Shikoku zarándokúton ezek egyedi élményt kínálnak. A sorrend nagyjából a következő:

Mielőtt belépnénk a templom területére, meghajolunk a kapu előtt. Ez egyfajta jelzés és tiszteletadás: elhagyjuk a „való világot”, és a megszentelt területre lépünk.

Ezután következik a rituális kézmosás: először a bal, majd a jobb kezünket kell megmosni, végül pedig kiöblíteni a szánkat.

 Miután megtörtént a tisztálkodás, a templom harangjához lépünk, és megkongatjuk azt. Az egyedülálló rezgés átjárja a testünket, miközben üzenetet küldünk minden földöntúli segítő lénynek, hogy lélekben is megérkeztünk.

Ezután jön a templom főszentélyének meglátogatása, ahol agy fémdobozban elhelyezzük a kívánságcédulát, amelyre ráírjuk a nevünket és az aznapi dátumot. Ha van valamilyen külön kívánságunk, azt is feljegyezzük. A cédulán található egy szöveg, amely így szól: „Felajánlás Shikoku 88 templomának. Ketten vagyunk, együtt utazunk.” A cédulát elhelyezzük a megfelelő dobozban, majd egy pénzérmét dobunk a perselybe. Sokan ezután gyertyát és füstölőt gyújtanak, mantrákat énekelnek.

   Miután a főtemplom szertartásait befejeztük, következik a Kōbō Daishi szentély meglátogatása. Hasonlóan a főszentélyhez, a hívők itt is mantrákat énekelnek, kívánságokat fogalmaznak meg, adományoznak.

   A szertartás során a következő lépés a pecsételőhely felkeresése. Utunk elején egy díszes pecsételőkönyvet vásárolunk, amelybe minden templom meglátogatásakor pecsétet és egy kalligráfiát kapunk, amely igazolja, hogy ott jártunk. A kalligráfiák készítése valódi művészet, amit a mesterek lenyűgözően könnyed, gyakorlott kézmozdulatokkal alkotnak meg.    Pecsételés után, ha fizikailag és lelkileg is felkészültünk, a főbejáratnál ismét meghajolunk, majd indulhatunk a következő templom felé.

   A legendák szerint a templomokat Kōbō Daishi a 8. és 9. században alapította városokban, tavak mellett és a hegyekben. Az északi, keleti és északkeleti részeken található a 88 templom majdnem kétharmada, míg a többi templomot a déli és nyugati területeken építette.

  

   Egy kalligráfus mestertől kérdeztem, hogy milyen logika alapján alakították ki így a templomok elhelyezkedését? A fordítóprogram segítségével kérdezett vissza: „Mit gondolsz, miért van így, külföldi vándor?” Azt válaszoltam, hogy valószínűleg a cunamiveszély miatt, mivel a sziget déli és nyugati része teljesen védtelen a szökőárral szemben, emiatt ott alacsonyabb a népsűrűség is. Északon és keleten, ahol az óceánpart védettebb, több templomra van szükség, mert ott szinte összeérnek a városok. A mester elmosolyodott: „Minden tudsz!” – mondta, és az utánam következő zarándok pecsételőkönyvéért nyúlt.

 „Egyet tudok, hogy semmit sem tudok.”- jutott eszembe azonnal Szókratész híres mondása. Ez a mondat sosem volt igazabb, mint ezen a zarándokúton, ahol minden újabb templom, nap, tapasztalat, és minden újabb pecsét által bölcsebb lettem, hogy felismerjem határaimat.                És bátrabb, hogy átlépjem azokat.