Logodi húsz

Még életemben nem láttam ilyen kövér embert. Ne a szuperkövérekre gondolj, akik egész nap esznek, a tv-t nézik, és mozdulni sem tudnak a súlyuktól. Ez a (férfi)ember két, oszlopszerű lábon járt, hatalmas méretű átmeneti kabátot viselt, fején kalapot, és nagyon örültem neki, amikor beszállt a kocsimba. Főiskolás éveim alatt taxiztam. Ez olyan régen volt már, hogy szinte alig hiszi a fül, mikor meghallja: 8/7/2. Vagyis: nyolc forint az alapdíj, hét forint a kilométerdíj, két forint a várakozás percenként. Egy liter benzin 20 forintba került.

Már négy órája gubbasztottam Lada 1200-es kocsimban a Déli pályaudvar Vérmező felőli, akkor még létező drosztján. Négy lassú óra telt el, mire a treffre értem. (A „treff” taxis szakszó, azt jelenti, hogy a sorban te következel, hozzád száll be a következő utas.)  És ekkor megjelent a kövér úr. A Lada kasztnija nagyot nyögött, mikor a férfi elképesztő méretű alfelét az anyósülésre helyezte, az autó erőteljesen jobbra dőlt, és bár az ülést teljesen hátratoltam, bal lábától alig fértem hozzá a sebességváltóhoz.  Ám ez boldogságomat cseppet sem befolyásolta. Hurrá! Indulunk!

A férfi szusszant egyet, és ennyit mondott: – Logodi húsz.

Mintha mulattatta volna csalódott arckifejezésem. Teste rázkódott jóízű göcögésétől, dupla tokája olyan hullámot vetett, mint egy tengerjáróhajó. A Logodi utca alig több mint egy kilométerre fekszik a Délitől. Gyalog öt, kocsival két perc az út.  A taxaméter 18 forintot mutatott a célállomásnál, ő egy húszast adott. Miután kikászálódott az autóból, még percekig ültem a volán mögött, hogy sajnáljam magam, aztán nagy gázfröccsel elindultam a Moszkva tér felé.

Pár száz métert tehettem meg, amikor egy kapualjból vékony emberke intett felém. Megálltam mellette, dühös tekintettel méregettem. Félénken kérdezte: – Levinne Dunaföldvárra? Sietnem kell, alaposan megfizetem.

Három óra múlva már vissza is értem Budapestre, elégedetten a napi bevételemmel.

Tisztelt Kövér Úr! Bár évtizedek teltek el röpke találkozásunk óta, én nagyon hálás vagyok neked. Kérlek, ne haragudj, hogy így ismeretlenül letegezlek, de a tapasztalat, amelyet általad szereztem, nagyon közel hozott hozzád. Először is, köszönöm, hogy az egészségügyi séta helyett az én taximat választottad a hazautazásodhoz. Ha te nem vagy ugyanis, pár óra alatt nem kerestem volna meg bőséges napi bevételemet. Ám tanultam tőled valamit, ami számomra a bevételnél jóval értékesebb. Megtanultam, hogy az úton, még ha ráfizetéses is, végig kell menni, mert addig, amíg nem tesszük meg, addig nem tudjuk meg, hol és milyen út vár még ránk. Más, nálam tapasztaltabb és bölcsebb férfiú ezt úgy fogalmazta meg, hogy a poharat teljesen ki kell inni, bármi is van benne, mert addig, amíg ezt nem tesszük meg, nem tudjuk meg, mi következik aztán. Más bölcs úgy írt, hogy az ajtót teljesen be kell csukni magunk mögött, ha látni akarjuk, hogy hol nyílik a másik. És írták és megfogalmazták már ezt sokszor, nálam sokkal szebben, érthetőbben. Csakhogy én már tudom.

Hála neked, Kövér Úr.