Tovább a tartalomra

Holtpont

augusztus 10, 2012

A holtpont testi szempontból azt jelenti, hogy teljesítőképességem határához értem. Lelkileg azt, hogy döntök: átlépem-e ezt a határt vagy sem.  Mit kell tennem ahhoz, hogy átlépjem? És ott mi történik?

–                    Mini-triatlon? Mi az nekem, volt élsportolónak?  – kérdeztem nagyképűen, miközben egy szűz piña-colada-t tartottam a kezemben a Ráday utca egyik bárjában.

Néhány éve, április közepén rendezték meg a Margit-szigeten az eseményt. Egy barátom szólt egy hónappal korábban, hogy vegyünk rajta részt, sőt, ajánlott egy felkészítő edzésprogramot is. Fentebb olvasható, mit válaszoltam, a kókuszos itallal a kezemben.

Csodás tavaszi idő fogadott bennünket a verseny napján. A Palatinus strand mellett gyülekeztünk, az első versenyszámra, az úszásra is itt került sor. Célom nem a győzelem, csupán a táv tisztességes teljesítése volt.

Az első meglepetés akkor ért, amikor beledugtam a lábam a hatalmas szabadtéri medence kéklő vízébe. Jéghideg volt. A strandot csak néhány nap múlva nyitották, mi voltunk az első fürdőzők. 800 métert kellett úszni, de a táv végére úgy átfagytam, lila voltam alul-felül. A középmezőnyben tanyáztam ekkor, az élboly már messze járt. Az úszás után kerékpárra kaptam, amely a sok versenybicikli között igen feltűnő volt, lévén, hogy egy kisméretű mountain bike-kal neveztem a versenyre. Tessék nyugodtan elképzelni egy majmot a köszörűkövön. Az voltam én…  Letekertem valahogy a hét kilométert, de a mezőny úgy röppent el mellettem, mintha háromkerekű gyerekbiciklin ültem volna.

És következett a 3 km-es futás. A bringáról leszállva alig tudtam emelni a lábam, szinte csoszogva tettem meg az első száz métert. Minden lépés kínszenvedés volt, hátamon, mellkasomon csorgott az izzadtság. A neheze azonban csak ezután következett. Féltávnál lehettem, amikor rám köszönt az első holtpont, aztán kis idő múlva a második, s aztán egyre rövidülő intervallumban a következő, egészen a célig. Holtpont holtpont hátán. Célba érkezés után elnyúltam a füvön. Sosem éreztem ilyen fáradtságot a testemben.

A holtpont hányingerrel, fejfájással, hasmenéssel, szédüléssel járó fizikai állapot, a szervezet válaszreakciója a megterhelésre. A sportolók ilyenkor hajlamosabbak feladni a versenyt. A holtpont testi szempontból azt jelenti, hogy teljesítőképességem határához értem. Lelkileg azt, hogy döntök: átlépem-e ezt a határt vagy sem.

A sportolók általában két módon próbálják „túlélni” a versenynek e szakaszát: Az egyik, amikor a sporttevékenység közben gondolataikat más területre terelik, pl. elkezdik magukban megszervezni, hogy mire költik a pénzdíjat, ha megnyerik a viadalt. A másik technika, amikor lelkileg is és gondolatban is belemennek a versenyzők a holtpontba, tudatosítják és átengedik magukon a sokszor kínzó fizikai fájdalmat. – „Igen, ez most a holtpont” – ismeri fel az érzést, és folytatja tovább a küzdelmet, legyőzve önmagát.

Persze nemcsak a sportban találkozhatunk a holtponttal. Átéljük párkapcsolatainkban és a munkánkban egyaránt. A holtpont egy csoport összeérési folyamatában is tetten érhető. A lényege, hogy a fejlődés bizonyos szakaszában nagyon nehéz időszak köszönt be, mikor szinte minden konfliktustól terhelten működik. Ha az egyén vagy a csoport ezen az időszakon átjut, megfigyelhető, hogy ugyanaz a tevékenység magasabb szinten, magasabb minőségben, de jóval kisebb energia befektetésével működik tovább.

Aki dudás akar lenni…

A holtpont jelen van az üzleti élet tréningjein is. A holtpont, a sportolókhoz hasonlóan, elsősorban fizikai fáradtságként jelentkezik. A tanítvány elálmosodik, képtelen figyelni, gondolatai elkalandoznak, firkálgat a füzetébe, vagy lopva sms-eket ír az asztal alatt. Ám a holtpont a tréning során ellenállás formájában is megnyilvánulhat. Az ellenállás többnyire azzal a változással kapcsolatos, amit a tréning és a tréner személye a program során a tanítványban előidéz. Nem akar változni, inkább ellenáll. Ilyenkor a résztvevők nevetgélnek, egymással beszélgetnek, nem-, vagy csak ímmel-ámmal végzik el a feladatokat, passzivitásba merülnek, vagy konfrontálódnak valamelyik csapattársukkal vagy a trénerrel.

Ezen a holtponton kell tanítványainkat átsegíteni. Ne felejtsük el, hogy a résztvevők ellenállása nem a tréner személyének, hanem az általa generált változások megélésének szól. Javaslom, hogy tudatosítsuk mi is tanulóink holtpontjait, ellenállásukat pedig ne vegyük személyes sértésnek, és tegyünk úgy, mint a sportolók: engedjük át magunkon.

Minél hosszabb és erőteljesebb egy tréningfolyamat, annál gyakrabban kell a trénereknek megbirkózni a résztvevők holtpontjával. Ez a folyamat, amennyiben délelőtt kezdődik a program, akkor ebéd után köszönt be először, és eltarthat akár egészen a program végéig. Az oktatás előrehaladtával egyre gyakoribbak a holtpontok.

Nekünk, trénereknek, két lehetőségünk van arra, hogy átsegítsük tanítványainkat ezen a nehéz időszakon: az első, hogy a holtpontról valamiféleképpen eltereljük a figyelmet. Egy könnyű, hangulatoldó gyakorlat, egy izgalmas történet, egy odaillő, rövid filmbejátszás segíthet ebben. Ezt úgy hívjuk, kizökkentés. Egy tréner kollégám ragyogóan tud vicceket mesélni, repertoárjában főleg erotikus viccek találhatók. Mindig, ha érzi a résztvevőkön a holtpontot, elmesél egy sikamlós viccet. Ragyogó kizökkentés. Szintén nagyszerű kizökkentés a szünet. (Persze, ha tematikailag odaillik.) A szünet segít feldolgozni a tanultakat, a résztvevők egymással beszélgetve, vagy egy séta során fel tudják oldani feszültségüket.

A szünet a tréning része. Ugyanolyan fontos, mint maga a program. Minél előbbre haladunk a programban, annál gyakrabban tartsunk szünetet. Ebéd után pedig lehetőleg egy órán belül.

A másik lehetőség, mint már említettem, sportolóknál az, hogy belemennek és tudatosítják magukban, hogy éppen holtponton mennek keresztül. Dönthetnek: feladják vagy folytatják.  A mi világunkban sem más a helyzet. Amikor érezzük, hogy a résztvevők holtponthoz érnek, folytassuk, „nyomjuk tovább” a programot, pozitív megerősítésekkel támogassuk őket, hogy ne szálljanak ki.

A helyzetet megnehezítheti azonban az, ha a résztvevő nem nyitott a változásokra. Ha kényszerből kell lefutni a maratont, más eredményt érünk el, mintha saját akaratunkból tesszük. Másképp fogadjuk a kellemesnek nem mondható holtpontot, ha önszántunkból megyünk a képzésre. Más a helyzet, ha küldenek. Ha kötelező. Amennyiben olyan résztvevői csapattal van dolgunk, ahol vannak aktív és passzív résztvevők, figyelmünket az aktívabbakra tegyük, a passzívakat pedig kapjanak kisebb fókuszt, ám ha adnak rá okot, feltétlenül dicsérjük meg őket.

A működő folyamatokat, a változni akaró résztvevőket támogassuk. Ám ha van lehetőségünk, tudjuk meg a passzivitás okát. Nagyon sokszor ez csupán annak a jele, hogy a résztvevő tőlünk még több figyelemre vágyik. Ha képesek vagyunk rá, adjuk meg neki, de ez ne menjen a többiek és a képzés rovására.

A holtpont elérheti a trénert is, nem csak a tanítványt. (Tudom, hogy holtpontom van, amikor elkezdek egy mondatot, és mire a közepére érek, elfelejtem, hogy mit is mondtam a mondat elején.) Testileg-lelkileg rendben kell lennünk, vagyis nekünk is edzenünk kell.

Nagy tanulsága volt számomra Brian Tracy budapesti képzésének. A Kongresszusi Központban került megrendezésre, telt ház előtt. Az akkor talán 60 éves férfi reggeltől estig a színpadon állt, fél órára ment el ebédelni, majd pedig az ebédszünet fennmaradó részében, és a többi szünetben autogramokat osztogatott.  A testileg teljesen fitt, derűs előadó lenyűgözte a hallgatóságot. Nemcsak azért, amit mondott, hanem azért is, aki volt.

A délután, főleg, ha jó kiadós volt az ebéd, a képzések legnehezebb időszaka. A mélypont elkerülése, vagy legalábbis kitolása érdekében arra szoktam törekedni, hogy a résztvevők minél hamarabb megebédeljenek, és még legyen idejük a délutáni program előtt mozogni. Általában megkérem a felszolgálókat, hogy a levest készítsék ki tálakban 13 órára, és hogy ne várják meg, míg mindenki megérkezik, aki ott van, kapja az ételt. Így általában sikerül negyven perc alatt megebédelni, s mivel nálam mindig egy óra az ebédszünet, marad kis idő feldolgozni a táplálékot. Trénereknek azt ajánlom, hogy könnyű ételeket fogyasszanak ebédre, és abból is mértékkel egyenek, viszont igyanak sok folyadékot, lehetőleg vizet. Ha a tréner bele tud szólni a menüválasztásba, akkor ebédre a résztvevőknek is könnyű ételeket rendeljen.

Egyszer egy angol úr tartott nekünk vezetőképzőt. Kedves középkorú londoni férfi, konzervatív öltözékben, érdekes kiejtéssel és kimért modorral. A délelőtt nagyszerűen sikerült, nagyon sokat tanultunk. Aztán eljött az ebédidő. Trénerünk nem tudta visszafogni magát a sok magyar ételkülönlegesség láttán, végigette a svédasztalt. Mindezt leöblítette két korsó sörrel, majd pedig elégedett arccal ült a helyén. Az addig pontos ember késett tíz percet. Már a bevezetőjénél alig tudta nyitva tartani a szemét, nagy nehezen kiadott még egy feladatot, s míg dolgoztunk, elaludt. Csak kicsit horkolt, székben nem könnyű aludni. Igyekeztünk csendben elvégezni a feladatot, hogy ne ébresszük fel.

Hírdetés

From → Blog, Egyéb

Vélemény?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: