Tovább a tartalomra

Esemesen

augusztus 3, 2012

A Ráktérítőtől háromszáz kilométerre északra, a Nagy homoktenger keleti partjainál, a Farafra oázisban töltöttem a névnapomat. Jöttek-mentek az üzenetek: Jöttek, mert rengetegen kívántak „boldognévnapot”, ami nagyon jól esett, mentek, mert mindenkinek megköszöntem rövid KÖSZÖNÖM-mel névnapi jókívánságát, kis bűntudattal a lelkemben, ugyanis én a legritkábban köszöntök fel bárkit is névnapja alkalmából.

Apró beduin emberke hatalmas dzsipjével közlekedtünk az elképesztő méretű homokdűnék között, délidőben megálltunk egy forrásnál, lubickoltunk a friss, hűvös vízben. A sivatag 50 fokos hőmérsékletét a 28 fokos vízzel telt medencében ücsörögve el lehetett viselni. Vezetőnk szinte a semmiből varázsolt hihetetlenül ízletes ebédet, és folyamatosan mondogatta: „A nagy melegben embernek, gépnek pihenni kell”. Aztán a szieszta után útra keltünk, megnéztük a fehér sziklákat és még néhány oázist, valamint egy sírt, ahol homok – koptatta, tán száz évnél is régebben itt heverő emberi csontvázak mutatták a test mulandóságát. Alkonyatkor, mikor a nap eltűnt a homokdombok mögött, s a fojtogató hőség csökkent egy kicsit, fél marmonkannányi vízzel mostuk le bőrünkről a ragadós izzadtságot, aztán faltuk a vacsorát, s közben élveztük a páratlan sivatagi éjszakát, a csillagok tömegét, ahogy a sötét égen vibráltak, ragyogtak. A névnapi sms-ek közben folyamatosan jöttek, én meg, ha éppen volt egy pálcikányi térerő, rendületlenül küldtem a viszont-KÖSZÖNÖM-öket. Sivatagi róka settenkedett mellettem a vacsora maradékáért, miközben én a szabad ég alatt megvetett ágyamból továbbra is a csillagokat és a tábortüzet bámulva éreztem homokszemnek magam az univerzumhoz végtelenéhez képest.

Másnap az előző napihoz hasonló programot követően délután érkeztünk be a szállodába, ahol azonnal fürdőnadrágra vetkőztünk, és belevetettük magunkat a szálloda medencéjének hideg vizébe. Önfeledten úszkáltam fel-alá, élveztem testemben a megtett út fáradalmait, aztán a medence partjára támasztottam a kezem, s szememmel szinte faltam a távoli dűnék varázslatos látványát.

Ekkor jelzett a telefonom. Üzenetet kaptam. Mivel a névnapom elmúlt, gondoltam, valami üzleti ügy lehet, ami még a sivatagban sem tűr halasztást. Kiszálltam a medencéből, megtöröltem a kezem, felkaptam a telefonomat, s megnéztem, ki küldte az sms-t. Egy hölgy volt. Névnapi üzenetet küldött. A szokásosat. Csalódott voltam, s nagyon untam már az üzenet-küldősdit. Berzenkedve, kapkodva, lelkemben a „legyünktúlrajtagyorsan” érzéssel válaszoltam ugyanazt, amit a többi üzenetre is (KÖSZÖNÖM) – aztán zsupsz be ismét a finom habokba.

Egy hónap múlva találkoztam az sms-t küldő hölggyel, egy kávéházban beszéltük meg a világ dolgait, amikor egyszerre hozzám fordult, és a következőt kérdezte:

–         Haragudtál rám valamiért, amikor a névnapi sms-t küldtem?

–         Miért haragudtam volna? – kérdeztem, és beleittam a jegeskávémba.

–         Csak mert amikor válaszoltál – folytatta – az a „köszönöm” az olyan… lekezelő, lepattintós… ellenséges volt.

Hirtelen eszembe jutott minden. A sivatag, a forróság, a medence, amiben úszkáltam, a pillanat, amikor megjött az sms… aztán felidéződött az ehhez kapcsolódó érzés, pontosan az, amit beszélgetőpartnerem elmondott.

A Farafra oázis és Budapest között kb. 3000 km a távolság. Én küldök a sivatagból egy üzenetet valakinek ide, Budapestre. Az ujjaim járnak a telefon billentyűin, ebből digitális jelek képződnek, a jelek megtesznek több ezer kilométert reléken, átjátszóállomásokon keresztül, majd megjelenik valaki más telefonkészülékén az, amit írtam. És ahogy, amilyen állapotban, amilyen érzésekkel írtam! Ugyanis, mint kiderült, az üzenet nemcsak a jeleket közvetítette, hanem az érzést is, pontosan úgy, ahogy az üzenet általam képződött. A szó ugyanaz volt, mint a többi válasz-üzenet esetében, ám az üzenet tartalma volt más, az érzelmi töltet miatt.

Az érzések a tartalom. A tananyag, amit a képzéseken a tanítványoknak átadok, az üzenet. A kettő együtt dolgozik, s kelt pozitív vagy negatív hatásokat a fogadó félben.

Szakács! Ügyelj arra, hogy mi van a lelkedben, amikor főzöl!

Taxisofőr! Ügyelj arra, mit érzel, amikor egy utast fuvarozol!

Ingatlanos! Ügyelj arra, mit érzel a házzal kapcsolatban, amit eladni akarsz!

Bárki vagy! Tudd, hogy mit érzel, mert ezt az érzést sugárzod a környezetedbe, akár egy rádióadó, és még a telefonhívásaid, sms-eid, emiljeid is közvetítik!

Tréner! Ügyelj arra, milyen lelkiállapotban vagy, amikor felnőtteket képzel!

Örülök, hogy ezt örökre tudatosíthattam magamban.

Esemesen.

 

From → Blog, Egyéb

Vélemény?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: