A prostituálódás bugyrai

Tíz éve történt. Az elegáns, Budapesthez közeli szállodában már sok képzést tartottam. Most a bárban ültem, előttem egy kávé és két “komoly” úriember. Az egyiknek úgy rebegett a szeme jobbra-balra, mintha azt lesné, melyik pillanatban veti rá magát egy orgyilkos. Egy párt önkormányzati frakcióvezetője volt egy vidéki kisvárosban. A másik a barátja. Prezentációs képzést kértek tőlem a frakció számára. Elmondták, hogy mi a célja az adott párt önkormányzati képviselőinek képzésével, amit most nem részletezek. A lényeg, hogy nagyon nem volt kedvem az egészhez: a céllal nem tudtam azonosulni, az ember nem volt szimpatikus, az egész beszélgetés kényelmetlen volt a számomra, egyrészt mert ebben a világban nem voltam jártas, másrészt mert olyan folyamatokról értesültem, amikről nem akartam tudni. Ám az üzlet az üzlet. Elkészítettem az árajánlatot. Miközben az irodámban a számítógép előtt ülve az elküldésre kész anyagot bámulva középső ujjam ott keringett az „enter” gomb felett, pro és kontra érvek cikáztak az agyamban. Egyfelől biztos voltam benne, hogy a képzés segítene a politikusnak és frakciójának elérni a céljait. Ám e cél eléréséhez nem akartam segítséget nyújtani. Vonzó volt számomra, hogy megismerhetek egy olyan világot, amit eddig csak a hírekből ismertem. Másfelől nem voltam biztos benne, hogy valóban meg akarom ismerni. –Ne gyerekeskedj! Kell a cégnek a bevétel! – mondta egyik felem. – De nem ilyen áron…- mondta a másik. Végül a pénz döntött: egy olyan szemérmetlenül magas összeget adtam meg az árajánlatban, amit, ha elfogadnak (és ki is fizetnek), akkor az valamennyire elcsitította volna háborgó lelkiismeretem. Sajnos vagy szerencsére nem fogadták el. Ám láthatjuk: van olyan összeg, amire megnyomjuk az „enter”-t.

Egy kollégám mesés ajánlatot kapott egy dohánygyártól, hogy legyen ott belsős tréner. Nem fogadta el, mert nem akart olyan cégnél dolgozni, ahol emberre káros terméket forgalmaznak.

Egy trénercég nem hajlandó gyógyszercégeknek képzést tartani, mert nem ért egyet üzletpolitikájukkal.

Egy másik tréner kollégám visszautasított egy tréningsorozatra történő felkérést, mert a termékkel, amit a megrendelő árult, szerinte becsapják az ügyfeleket.

Egy alkalommal felkértek egy MLM-cég vezetői, hogy a hálózat tagjainak tartsak képzéseket. Semmi közöm nem volt soha az MLM-hez, mint ahogyan az általuk értékesített termékhez sem. Leültem kalkulálni, és kijött egy összeg, amiért szívesen készültem fel a képzésekre, és örömmel tartottam meg azokat. Az ajánlatot elfogadták, én pedig egy nagyon izgalmas, sok pozitív változással járó tréningsorozatot vezettem le a cégnél, amivel mindenki elégedett volt. Van tehát annyi pénz, ami meghozza a kedvünket.

Egy másik alkalommal egy nagy pénzügyi cég kért fel egy vezetői program megtartására. Pökhendi, rongyrázós tulajdonosok, számomra nem szimpatikus termék, ráadásul a vezetők pont olyanok voltak, mint a tulajdonosok. Közben persze sírtak, hogy nincs bevételük, és alkudtak a végtelenségig. Sajnos elvállaltam a programot, nagyon kevés pénzért. A nagyképű, öntelt résztvevők számára megtartott program igazi vesszőfutás volt. Én nem tettem oda magam ennyiért pénzért rendesen, taszított a résztvevők számomra ellenszenves magatartása, és persze folyamatosan pörgött elmémben a belső mantra, hogy jaj, ilyen kevés pénzért ezt kell csinálnom.

Megérdemeltem, amit kaptam. A résztvevők utáltak engem és a képzést, a tulajdonosok elégedetlenek voltak az eredménnyel, a tanfolyam díját késve, nagyon késve utalták át. Már ott hibáztam, hogy elvállaltam a képzést úgy, hogy nem volt kedvem hozzá. Aztán ott folytatódott, hogy nem hagytam abba a képzés közben, de a legnagyobb hiba az volt, hogy képtelen voltam a program során pozitívan viszonyulni a folyamatokhoz és a résztvevőkhöz, mert csak a magam sérelmével, a kevés bevétellel voltam elfoglalva. Életem egyik legkeservesebb programja volt, a prostituálódás egyik szép példája.

Persze mondhatjuk, hogy hány millió ember végez olyan munkát, amit nem fizetnek meg, és utálja, amit csinál. Ám ha valaki utálja is a munkáját és nem is fizetik meg, annak milyen eredménye lesz?  Ha egy prostituált utálja a szexet és még pénzt sem kap érte eleget, azt ki élvezi?

A tréner prostituálódását nem társadalmi elvárások alapján kell meghatározni. Ha nem kéred meg az árad, vagyis ha kevesebbért dolgozol, mint amennyit érsz; Ha kedvetlenül, felkészületlenül tartasz meg egy képzést; Ha csak a bevétel miatt olyan programot vállalsz el, amihez nem értesz, akkor prostituálódsz.

A bugyor az, ha ezt megszokod. Ha nem veszed észre, hogy már prostituált vagy. Amikor a tanítványok tömege egy nagy massza, és a vacsora után menekülsz a szobádba, hogy ne is kelljen velük találkozni. Ha egy tréningnap már csak „meló”, és ha a tudásodat bagóért adod el. Vagy ha olyan programok sorát vezeted, amihez nem is értesz, és még csak nem is érdekel, ha ezt észreveszik. Ha a tréningre való felkészülés nyűg, no és ha egy tréning megtartásában már nem leled örömöd, és mégis csinálod, mint egy gép. Akkor ez már nem is prostituálódás. Ez már maga a pokol.

Ám nem csak neked. A tanítványoknak is az.