Kiből lehet (minél jobb) tréner?

A Magyar Optikai Művek szocreál épülete az Alkotás útján épült még az ötvenes években. Feladata optikai eszközök, órák, és finom műszerek gyártása volt a honvédség és a civil lakosság számára. A hatalmas, szürke, randa épülettömböt a 90’-es években robbantották fel, a helyén épült fel a főváros egyik impozáns bevásárlóközpontja, a MOM Park. A 61-es villamos megállójától egy ugrásra, az üvegépület földszintjének utcai frontján, az Angelo kávéházban kínálják az ország legfinomabb Sacher-tortáját. Éppen végeztem a tortám elfogyasztásával, amikor megállt egy törékeny testalkatú nő az asztalomnál, halálos pontossággal, délután 4-kor. Elkezdődött az állásinterjú.

Egy ismerősöm említette néhány nappal korábban, hogy van egy fiatal hölgy, aki nagyon szeretne tréner lenni, és „megnézném-e”. Azt tanítom, hogy mindenkivel tárgyalni kell, aki tárgyalni akar velem, így ráálltam a találkozóra.

Fehér blúzban, sötét szoknyában, mintha vizsgára készülne, jelent meg beszélgetőpartnerem. Arcán nem volt smink, viszont a tenni akaró emberek lelkesedésének pírja lángolt. Bal kezében komoly méretű aktatáskát szorongatott. A kötelező köröket hamar lefutottuk, és belekezdtünk beszélgetésünk valódi témájába.

–         Adott el valamit életében? – kérdeztem.

–         Nem.

–         Dolgozott az üzleti életben?

–         Nem.

–         Dolgozott valaha bármilyen típusú multinacionális cégnél?

–         Nem.

–         Irányított vezetőként valaha kettőnél nagyobb embercsoportot?

–         Nem.

–         Volt hivatalos, bejelentett munkája, amióta megkapta a diplomáját?

–         Nem.

–         Tanított már bármire 21 évnél idősebb felnőtteket?

–         Nem.

–         Mit tudna tanítani egy tréningen?

–         Bármit.

–         Hm.

A hölgyről kiderült, hogy Floridában élt egy éven keresztül, egy ismert tenisz-iskolában gyerekeket oktatott. Csak pár napja érkezett haza, munkát keres. Kiválóan beszél angolul,  élete középpontjában a sport áll. Floridában, mint említettem, edző volt. Teniszedző.

Térjünk vissza az eredeti kérdéshez: Kiből lehet tréner?  Ellentétben a sport világával, ahol edzői munkát csak az vállalhat, aki rendelkezik legalább segédedzői papírral, az üzleti életben tréner ma Magyarországon bárkiből lehet. Nem kell hozzá diploma, nincs hivatalos tréneri oklevél, az nem feltétele a trénerkedésnek. Persze az előny, ha van valakinek diplomája, bár sokan dolgoznak a szakmában diploma nélkül is, rendkívül színvonalas munkát végezve. Fogalmazzuk meg a kérdést másképpen: Kiből lehet minél jobb tréner? (Mert mint fentebb megállapítottuk, tréner bárki lehet.) A kérdés tehát az, hogy mitől válik valaki hatékonyabb, érthetőbb, változásra ösztönzőbb, magával ragadóbb, stb. trénerré. Ehhez pedig már nem adottság szükségeltetik, hanem munka. Az önmagunkon végzett folyamatos és tudatos munka.

 A tréner folyamatos fejlődésének négy plusz egy alappillére:

 1. pillér: Az olvasottság

 Egy trénernek folyamatosan olvasnia kell, válogatás nélkül mindent. Szakkönyveket, szépirodalmat, híreket. Egyrészt azért, hogy tájékozott legyen, másrészt pedig azért, hogy olyan szókinccsel rendelkezzék, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy különböző tudásszinten lévő résztvevők számára is érthetően, az ő szintjükön legyen képes megfogalmazni mondanivalóját.

 Egy alkalommal kerületőröknek tartottam képzést. Életem legnehezebb és legtanulságosabb programja volt, pedig „csak” egy egyszerű kommunikációs programot kellett levezetni. Kerületőrök azok, akik, ha valaki az utcán alkoholizál, szemetel, megbüntetik. Persze van más dolguk is, de mi ennyit látunk a munkájukból. A programon résztvevő kerületőrök akut önbizalomhiányban szenvedtek. Úgy érezték, és ki is mondták, hogy az utca népe lenézi őket. Mindannyian úgy vállalták ezt a foglalkozást, hogy „nem találtak mást”.  Mikor kiálltam eléjük a program elején, és szépen kipucolt irodalmi magyarsággal belekezdtem mondandómba, hamar éreztem, hogy valami nem stimmel. Lehajtották fejüket, zavartan mosolyogtak. Sokan egyszerűen nem is értették, amit mondok (és persze úgy tettek, mintha értenék). Hamar leesett a tantusz: elkezdtem átfordítani mondanivalómat magyarból egyszerűbb magyarrá. Mintha a Toldiból kellene Fluor Tominak dalszöveget írni. Fárasztó agymunka volt. A program előrehaladtával aztán, a szüneteket és az ebédet követően, amikor beszélgetésbe elegyedtem velük, és hallgattam, ahogyan egymással váltanak szót, a dolgom egyre könnyebb lett. Megtaláltam a közös hangot. És innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.

A közös hangot a tanulóinkkal nekünk, trénereknek kell megtalálni. Ha a résztvevő unatkozik, nem figyel, alszik, ellenáll, azért mi vagyunk a felelősek. Nekünk kell valamit változtatni, s kihozni őket abból a nem kívánatos állapotból, amiben vannak.

 2. pillér: Tapasztalatok

 A trénereknek folyamatosan újabb és újabb tapasztalatra kell szert tenni, vagyis minél több és sokszínűbb élethelyzetet átélni. Minél több ilyen helyzetbe kerül a tréner, az analógiák segítségével annál eredményesebben tud valamilyen, a tanítvány számára ismeretlen vagy teljesen új tevékenységet megtanítani. (Az analógia hasonlóságon alapuló egyezést jelent.)

 Frissen végzett diplomás voltam, mikor a horvát tengerparton egy zseni tanított vízisíelni. Két próbálkozás után, mikor a motorcsónak elindult, és én széttett lábbal érkeztem a vízbe, s kaptam alapos tengervizes beöntést, kihívott a szárazföldre.

–         Tornásztál valaha? – kérdezte.

–         Igen – válaszoltam, miközben alsó fertályomból próbáltam óvatosan, lehetőleg kísérő hangok nélkül kipasszírozni a tengervizet.

–         Korláton voltál már?

–         Igen, persze.

–         Tudod milyen a rövid billenés? – és közben kezével, testével imitálta a mozdulatsort.

–         Persze, hogy tudom – válaszoltam, és imitáltam én is.

–         Nos, a feladatod annyi, hogy amikor a motorcsónak elindul, te végezz egy rövidbillenést, és maradj így: (mutatta)

Néhányszor elgyakoroltam a szárazföldön a mozdulatsort. Azóta nem estem el vízisíelés közben.

 A felnőttek tanulási szokásainak legfontosabbja, hogy az új ismeretanyagot akkor képes a leggyorsabban megtanulni, ha az valamilyen múltban átélt tapasztalatra épül. Ez a tapasztalat lehet bármi. Ha a tréner képes arra, hogy ezeket a meglévő tapasztalatokat a tanítvány életében felfedezze, akkor ezekre építve az új ismeretanyagot, annak napi életbe történő integrálását 80 %-ban elvégezte. Minél nagyobb a tréner tapasztalati repertoárja, annál könnyebben tudja a megfelelőt kiemelni a kosárból, ha arra szüksége van, s így nagyságrendekkel megkönnyítheti tanítványának az „új” elsajátításának a folyamatát.

 3. pillér: Folyamatos tanulás

 A trénernek folyamatosan tanulnia kell, mert akkor kérheti azt bárkitől is, ha önmaga is tanul. Ez jelenthet szakmai képzéseket, de bármilyen más oktatást is, ahol a tréner fejlődik. Lehet ez coach-képzés, vagy szépbeszéd tanulás, búvároktatás, vagy motoros-tanfolyam, íróakadémia vagy tánc suli, akár gyógynövény vagy bolondgomba – felismerő kurzus: a lényeg, hogy a tréner, mint tanítvány vegyen részt a folyamatban.

Nemrégiben akadt egy nagyszerű tanárom, tizennégy éves fiam személyében. Ő tanítgatja nekem, hogy miként kell kirakni a bűvös kockát…

Ám nem csupán arról van szó, hogy újonnan szerzett ismereteink segítségével jobban tanítunk. Ez az igazság egyik fele. A másik, hogy időnként át kell élnünk, hogy milyen érzés, amikor mi ülünk ott az iskolapadban, ahol nem mi vagyunk a trénerek, hanem minket treníroznak (vagy ha ezt rosszul teszik, akkor egrecíroztatnak). Egy percre sem szabad elfeledkeznünk arról, hogy mit élnek át a résztvevők, amikor átadják magukat nekünk és az általunk kidolgozott oktatási folyamatnak, hogy tanítsuk, fejlesszük, vagyis megváltoztassuk őket. Így jobban megértjük, mi zajlik bennük bizonyos tanulási helyzetekben.

 4. pillér: Önismeret

 A trénernek folyamatosan mélyíteni kell önismeretét. Emberszakmában dolgozik, ahol a munka tárgya a tanítvány. Természetes, hogy tanulóink természetét ismerni kell, mint az üvegfúvónak az üvegét. Minden tanfolyami résztvevő más, éppen ezért másképpen tanul, másképpen értelmezi és engedi be magába az ismereteket, másképp reagál különböző tanfolyami helyzetekre.  Tökéletesen nem ismerhetjük meg tanítványainkat, ám kéznél van valaki, akit ha jól megismerünk, az segít a többiek – ha nem is teljes megismerésében, hanem – elfogadásában.  Ez a személy mi vagyunk.

Az önmegismerés folyamatának útján rengeteg trénerrel találkoztam. Jártam olyan önismereti csoportba, ahol a résztvevők 90%-a vagy tanácsadó vagy tréner volt. Ennek egyik oka a fentebb említett tény, vagyis az, hogy jobb trénerek lehetünk magunk jobb megismerése által. Ám zaklatott tréningidőszakban, amikor rengeteg tréningnapot kell megtartani különböző vállalati csoportoknak, erősen vágyakoztam az után az állapot után, hogy végre valaki velem is foglalkozzék, és ne kelljen a „létezésen” túl semmi mással foglalkoznom. Erre pedig kiváló lehetőség egy önismereti csoport, ahol a beszélgető-körök alkalmával teljes figyelmet kaphatunk a többiektől, és ahol szabadon megoszthatjuk másokkal a bennünket foglalkoztató szakmai és magánéleti ügyeinket.

Amikor tanítványaim előtt állok, törekszem a belső békére és egyensúlyra. Tudom, mit akarok velük elérni, vagyis a programnak van jól meghatározott célja. Mindent megteszek, hogy ki tudjak zárni minden mást az életemből, és zavaró gondolatoktól mentesen vigyem végig a képzést.   Néhány tréning és tanfolyam, ahol sokat tanultam és fejlődtem:  

A csodák útja; Avatár képzés; Transzcendentális meditáció; Osho-napok; Családállítás; Álomfejtő-böjttábor, Zarándoklat, Tűzön járás. Egy „képzést” külön is meg szeretnék említeni, méghozzá Julia Cameron: A művész útja című könyvén alapuló, három barátommal elvégzett 12 hetes tanfolyamot. Minden csütörtökön találkoztunk, és dolgoztunk a könyvben található gyakorlatokon és önmagunkon. Felejthetetlen élmény volt. (A könyv még kapható a nagyobb könyvesboltokban.)

Mások megismeréséhez magadon keresztül vezet az út. Ebben az útban az a csodálatos, hogy sosincs vége – nem úgy, mint egy tréningnek. Ezen haladhatunk folyamatosan, s minél nagyobb távolságot teszünk meg befelé, annál messzebbre jutunk tanulóinkkal az oktatóteremben. Minél több mindent fedezünk fel magunkban vagy, pontosabban fogalmazva minél nagyobb változást idéz elő bennünk önmagunk megismerése, annál inkább leszünk képesek arra, hogy más területen, más embereket is rávegyünk a változásra. Minél többet fektetünk magunkba, annál jobb trénerek leszünk.

Hát nem megéri?

 +1 pillér:

 A plusz egy pillér a tréning vezetésének fizikai állapota. Ezt a gondolatot Korniss Mihálytól, a kiváló írótól hallottam, amikor néhány éve elvégeztem az Íróakadémia egy kurzusát. A következőket mondta: „Ha valaki író akar lenni, akkor minél gyakrabban bele kell kerülnie az írás fizikai állapotába.”  Tehát ha valaki író akar lenni, akkor írjon. Ha pedig tréner, akkor nem árt, ha vezet tréningeket. Minél többet.              

 A fejezet elején említett hölgyet végül nem vettem fel. Nem ment el multihoz dolgozni egy percre sem. Eladni, majd vezetővé válni és ott gyakorlatot szerezni nem akart, egyszóval nem vágyott azokra a tapasztalatokra, amiket én elvártam volna tőle. Az én fejemben ugyanis az van, hogy csak akkor lehet valaki eredményes tréner, ha ezeket az élményeket átéli. Ám ez csak a számomra igaz! Lehet, ha más felveszi, kiváló tréner vált volna belőle e tapasztalatok nélkül is.

Tehát még egyszer: hogy ki a jó tréner, arra nincs egyértelmű recept.

Ám hogy kiből lehet még jobb, arra van.